Halál vár a kegyetlen katonákra?

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Haditörvényszék elé állítaná és halálbüntetést javasolna négy amerikai katonára a vizsgálótiszt, ha bebizonyosodik, hogy szándékosan öltek meg három iraki foglyot – közölte Paul Bergrin, a gyanúsítottak egyikének ügyvédje.

James Daniel alezredes azt követően tett ilyen ajánlást, hogy az ügy kivizsgálásának során súlyosbító körülményeket fedezett fel. A 101. légi szállítású hadosztály négy katonája májusban egy, Szamarra város környékén végrehajtott akcióban ölte meg az iraki foglyokat, állításuk szerint önvédelemből. A vizsgálatot vezető alezredes viszont arra a következtetésre jutott, hogy kitervelték a gyilkosságokat.

Daniel alezredes augusztus 31-iki keltezésű jelentése Thomas Turner vezérőrnagynak, a hadosztály parancsnokának az asztalán fekszik. A vezérőrnagynak kell eldöntenie a tízoldalas dokumentum alapján, hogy haditörvényszék elé állíttatja-e a Kuvaitban őrizetben tartott katonákat vagy sem. A döntés egyelőre még nem született meg.

Az Egyesült Államokban igen ritka, hogy halálbüntetést szabjanak ki katonára. Az utolsó ilyen eset 1961-ben fordult elő, amikor szándékos emberölés - egy 11 éves kislány megerőszakolása és meggyilkolása - miatt ítéltek halálra és végeztek ki egy katonát. 1916 óta összesen 135 amerikai katonán hajtottak végre halálos ítéletet.