A 46 esztendős magyar férfi lába két helyen is eltört egy zuhanás nyomán szombat este, s ezért képtelen volt saját erőből a felszínre emelkedni. Három magyar társa közül egy vele maradt, míg ketten a felszínre mentek, s az olasz hegyi- és barlangi mentőket hívták segítségül. Tíz órás küszködés után a szűk barlangjáratokon keresztül hétfő hajnalban a felszínre hozták a sérült magyart.
Több helyen mikrorobbantásokkal kellett kiszélesíteni egy csaknem 30 méteres, szűk barlangfolyosót, hogy a hordágy átférjen rajta. A mentésben csaknem harminc olasz szakember vett részt.
Idén februárban a Júliai-Alpokban két magyar barlangászt ölt meg lavina, harmadik társuk pedig megsérült, amikor a felszínre jöttek, hogy visszatérjenek az Udinéhez közeli pihenőhelyükre, Sella Neveába. Négy társukat akkor ugyancsak az olasz hegyi- és barlangi mentőszolgálat hozta ki, mert félő volt, hogy az erős szél, a havazás és a lavinaveszély miatt akár napokra a barlangban rekedhetnek.
Magyar barlangkutatók évek óta kedvelt terepe az olasz-szlovén határ közelében fekvő Canin-fennsík. A fennsík legmagasabb csúcsa az 1998 méter magas Col delle Erbe nevű hegy.