A szlovák politikus nem hazudik, csak elhallgat

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mi nem hazudunk - állítják rendre a szlovákiai politikai élet közszereplői, akiket a SME című napilap a magyar miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc esete okán kérdezett.

Szlovákiában ilyesmi nem történhet meg - vonja le a következtetést a lap csütörtöki számában és megjegyzi, noha a szlovák politikusok gyakran vádolják meg egymást hazugsággal, önmagukról szólva mind azt mondják, hogy ők nem hazudnak.

"Én soha nem hazudok" - mondta Milan Urbáni, a Vladimír Meciar vezette kormányerő, a Néppárt-HZDS alelnöke. Azt is cáfolta, amit az egyik szlovák politikus egy évtizeddel ezelőtt mondott Meciarról, amely szerint "a hazugság számára munkaeszköz."

Milan Hort, a Mikulás Dzurinda vezette SDKÚ alelnöke sem emlékszik arra, hogy valaha hazudott volna. Pártja elnökét  Hort is megvédte: Dzurinda szerinte nem hazudott, amikor annak idején "jóhiszeműen" a bérek megkétszerezését ígérte a választóknak, a reformokba pedig azért nem tudott belevágni, mert akkor a baloldal volt a koalíciós partnere, a második kormányzása idején viszont már "kimondta az igazat", s a gazdaságot a népszerűtlen reformintézkedésekkel talpra is állította.

Bugár Béla, az Magyar Koalíció Pártjának elnöke úgy nyilatkozott, hogy "a keresztény ember soha nem hazudik"  és legfeljebb azt tartotta megengedhetőnek, hogy a politikus "taktikai okokból" esetenként valamit elhallgasson.

A lap ugyanitt korábbi idézetek gyűjteményét is közli, amelyek azt tanúsítják, hogy a szlovák közélet szereplői is gyakran vádolják meg egymást a nyilvánosság előtt hazudozással.