Blair elköszönt pártjától

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több mint egyórás, érzelmektől fűtött, kormányzása eredményeit összefoglaló beszédben köszönt el kedden pártjától a brit miniszterelnök, aki azonban sem távozásának időpontját, sem utódjának kilétét nem fedte fel.

© AP
Tony Blair az általa 1994 óta vezetett és 1997 óta hatalmon lévő Munkáspárt éves manchesteri értekezletén szólalt fel, pártvezéri és miniszterelnöki minőségében utoljára. Nemrégiben közölte ugyanis: ez lesz az utolsó Labour-kongresszus, amelyen e két tisztség betöltőjeként részt vesz.

Blairre jó ideje jelentős nyomás nehezedik még a párton belülről is annak érdekében, hogy vázolja fel távozási menetrendjét, erre azonban a kormányfő keddi búcsúfelszólalásában sem volt hajlandó.

Hozzászólások