A vádalku értelmében az altisztnek csak egy évet kell börtönben töltenie, miután terhelő vallomást tett az osztag tagjaira. A 21 éves Melson Bacos, aki orvostanhallgató, a Los Angelestől 130 kilométerre nyugatra lévő Camp Pendletonban, a tengerészgyalogság támaszpontján tartott tárgyaláson azt vallotta, hogy a járőr parancsnoka amiatt feldühödve követte el a gyilkosságot, hogy elengedtek egy terroristagyanús embert a bagdadi Abu Graib börtönből.
Bacos pénteken elfogadta a vádalkut, amelynek keretében enyhébb büntetés fejében vállalta a tanúskodást, így csak egy évi szabadságvesztést kell letöltenie. Bacos és hét amerikai tengerészgyalogos ellen az a vád, hogy tavaly tavasszal egy lázadó után kutatva járőrözés közben elhurcolták az 52 éves Hasim Ibrahim Avadot a nyugat-iraki Hamdania városban lévő otthonából, belökték egy gödörbe, és főbe lőtték.
A vád szerint a katonák csalódottságukban lőttek le Avadot, majd egy AK-47 rohamkarabélyt és egy lapátot helyeztek el mellette, azt a látszatot keltve, hogy akkor végeztek az áldozattal, amikor az éppen az út mentén helyezett el egy pokolgépet.
Bacos az első, akit a hadbíróság elítélt. A hét másik elkövetőt akár életfogytiglani elzárásra is ítélhetik. Az osztag két másik tagja, a gyilkossággal vádolt 20 éves John Jodka közlegény és 23 éves Marshall Magincalda tizedes szerdán ártatlannak vallotta magát.