Több mint egymilliárd kalózlemez van forgalomban

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI

1,2 milliárd kalózlemez került forgalomba tavaly a világon, minden harmadik megvásárolt lemez illegális másolat volt - tűnik ki a Nemzetközi Hanglemezszövetség (International Federation of the Phonographic Industry - IFPI) adataiból. A kalózlemezek kereskedelme 2005-ben a világon 4,5 milliárd dollárt tett ki - közölte internetes honlapján a ProArt szerzői jogi szövetség.

Mint az IFPI jelentéséből kitűnik, hogy harminc nemzetközi piacon a kalóz CD-k eladása meghaladta az eredeti példányokét. Az IFPI dokumentuma szerint terjed és virágzik a zenei DVD-k illegális másolása is.

A tavaly gyártott 60 milliárd lemezből mindössze 20 milliárdot használtak a legális kereslet kielégítésére. Még mindig Tajvan az üres CD-k piacának legnagyobb beszállítója, a teljes kínálat egyharmadát adja.

Magyarországon 2005-ben 5 millió darab legális hanghordozó kelt el, s 33,6 millió üres hordozó került forgalomba legálisan. A teljes mennyiség egynegyedére saját anyagot írtak, ami magáncélú másolatnak minősül, háromnegyed részüket viszont jogellenesen, kereskedelmi célra használták. Összesen 14,5 millió hamisítvány talált gazdára - ez, 1226 Ft-os átlagárral számolva - 17,7 millárd forint (64 millió euró) kárt okozott a magyarországi hanglemezkiadásnak.

Az IFPI kalózkodás elleni csoportjai és a nemzeti végrehajtó testületek 2005-ben rekordmennyiségű: több mint 80 millió lemezt foglaltak le, ami az előző évinek a kétszerese, 78 lemezgyártó sort állítottak le, amelyek kapacitása 340 millió darab volt, valamint 40 ezer CD-írót is lefoglaltak. Minden régióban jelentősen nőtt a sikeres akciók száma. Magyarországon a hatóságok a jogvédő szervezetek közreműködésével közel 1,3 millió illegálisan forgalomba hozott üres hordozót foglaltak le, s több ezer rendőrségi eljárás indítottak.

Az internetről közel 20 milliárd dalt töltöttek le - ez az adat amerikai, brit, német, brazil vásárlók megkérdezésén és külső kutatások eredményén alapul.

Több olyan weboldal is van, amelyen rengeteg zenét tárolnak, ám másolásra vagy interneten történő továbbításra már nincs engedélyük. Az említett honlapok mégis ingyen vagy nagyon olcsón kínálnak zenét, mivel nem fizetik meg sem az előadói, sem a szerzői jogdíjakat. Ez a fajta internetes kalózkodás különösen azokban az országokban elterjedt, ahol a jogdíjakat nem tudják elég hatékonyan behajtani, vagy ahol a törvények kevésbé szigorúak. Magyarországon tavaly közel ezer, jogvédett tartalmakat illegálisan elérhetővé tévő weboldal bezárását kezdeményezték.

Mobiltelefonok is alkalmasak arra, hogy használóik ingyen jussanak zenéhez. Telefonról vagy memóriakártyáról közvetlenül a felhasználó mobiljára másolható az illegális tartalom.

Független piackutatók szerint a jogi procedúráknak van visszatartó erejük: a médiában ismertté vált botrányok után az európai fájlcserélők több mint egyharmada visszavonult. Az IFPI nemzetközi képzési projekteket indít a szerzői jogokról és az interneten lévő zenéről. Magyarországon "Együtt a zenéért" elnevezéssel tavaly indult a legális zene mellett érvelő kezdeményezés, amelyhez csatlakozott a teljes zenei szakma.