Mint Polgár Viktor külügyi szóvivő elmondta, Göncz Kinga felszólalásában hangsúlyozta: egyetért azzal, hogy az Európai Bizottság szeptember végi, a csatlakozási időpontot jóváhagyó országjelentéseiben szigorú és folyamatos ellenőrzési mechanizmusokat írt elő. A külügyminiszter hozzátette, hogy Magyarország kiemelt figyelmet kíván fordítani olyan rendezetlen ügyekre, mint a környezetvédelem, az adózás, a gépjármű-biztosítás, az állategészségügy és a kisebbségi ügyek - illetve arra, hogy ezekben a kérdésekben a megjelölt feladatokat teljesítik-e a felek. Magyarország azt is vizsgálni kívánja, hogy a bizottsági intézkedések valamennyi problémát orvosolják-e - idézte Göncz Kinga szavait Polgár Viktor, hozzátéve: Magyarország itt román részről folyamatos politikai elkötelezettséget szeretne látni.
Göncz Kinga elmondta: a magyar vezetés üdvözli, hogy a Romániával kapcsolatos bizottsági országjelentés a kisebbségi törvény ügyében kiemeli, miszerint e téren szoros figyelemmel kell követni a bukaresti törvényhozási folyamatokat. "Ezt Magyarország olyan jelzésnek tekinti, amely azt mutatja, hogy az EU Romániától előrelépést vár ebben az ügyben" - hangoztatta Polgár Viktor.
Az Európai Bizottság által szeptember 26-án elfogadott, a két balkáni ország EU-csatlakozásának zöld fényt adó jelentés valóban úgy fogalmazott, hogy a romániai kisebbségvédelem terén egyelőre csak korlátozott előrehaladásról lehet beszámolni. "A nemzeti kisebbségek státusáról szóló, az egyenlőség, a diszkriminációmentesség, illetve a multikulturalitás alapelveit leszögező törvénytervezetről még mindig csak vitáznak a parlamentben. Ezt a törvényhozási folyamatot behatóan követni kell" - szögezte le a dokumentum.