Népszavazást tartanak a Panama-csatorna kiszélesítéséről

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI

Népszavazás kezdődött a Panama-csatorna kiszélesítésének vitatott tervéről vasárnap Panamában. A több mint 4 milliárdos beruházás nem épp környezetkímélő, de akár 42 ezer új munkahelyet is teremthet.

A nagyberuházás, amely óriás teherhajók áthaladását islehetővé teszi az Atlanti- és a Csendes-óceán között, Martín Torrijos elnök szerint 5,25 milliárd dollárt (4,16 milliárd eurót) fog felemészteni. A kormány azzal érvelt a terv mellett, hogy a nagyobb csatornával Panama meg tudja őrizni versenyképességét, és a bővítés akár 42 ezer új munkahelyet is teremthet. A bírálók ezzel szemben a mérhetetlen költségekre és a kiszélesítéssel járó környezeti károkra hivatkoznak. Az előzetes felmérések szerint a beruházást pártolók lesznek többségben a népszavazáson: várhatóan az urnákhoz járulók
csaknem 70 százaléka igent mond az elképzelésre.
   
A közép-amerikai ország hárommillió lakosa közül mintegy kétmillió jogosult a szavazásra. A választási helyiségek közép-európai idő szerint délután 2 órakor nyíltak meg és este 11 órakor zárnak. A szavazók megkérdezésén alapuló első exit-poll eredmények hajnali egy óra körül várhatók. A terv szerint a már meglévő két hajózási útvonallal párhuzamosan egy harmadikat is kialakítanak új, nagyobb zsilipekkel. Egyúttal megemelnék a Gatún-tó vízszintjét és mélyítenék a medervonalakat. A kiszélesítés mindenekelőtt azt a célt szolgálná,
hogy a csatorna a nagyobb teherhajók 10 ezer konténer szállítására
alkalmas, új nemzedéke számára is használható legyen. 
   
A Panama-csatornán keresztül bonyolódik a világ tengeri kereskedelmének öt százaléka: évente csaknem 14 ezer hajó kel át rajta. Az áthaladási idő mindössze 8-10 óra, a hosszú várakozás miatt azonban átlagosan 26 órába is beletelik.