"Egyre többször fordul elő, hogy az újságírókat akadályozzák hivatásuk gyakorlásában, sértegetik vagy akár meg is verik őket interjúkészítés közben" - szólt a tudósítás.
Egy kórház az északnyugat-kínai Senjangban (Shenyang) alapítványt hozott létre azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson azoknak az újságíróknak, akiket a városban vagy közelében megtámadtak, vagy akik megsérültek munkavégzés közben. A pénzalap arra szolgál, hogy részben fedezze a kezelés költségeit - mondta el a kórház igazgatóhelyettese.
A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet adatai szerint emellett Kína világelső a bebörtönzött újságírók számát tekintve: 32 újságíró ül ott börtönben. További félszáz embert azért zártak be, mert az interneten nemkívánatos tevékenységet fejtett ki.
Az RSF arra is rámutat, hogy a kínai médiában növekvő versenyhelyzet miatt egyre több újságíró foglalkozik a bűnözés és a korrupció témájával, közülük azonban egyre többet ér emiatt fizikai támadás. Februárban - állítja a szervezet - egy lapszerkesztő belehalt hónapokkal korábban szerzett sérüléseibe. Az RSF szerint a szerkesztőt közlekedési rendőrök verték meg, mert cikket írt az elektromoskerékpár-engedélyek kirívóan magas összegéről.