HVG |
A választók mégsem büntettek, szolid többségük a jobboldalra szavazott. Bő 31 százalékuk adta voksát Sarkozyre, ami messze túlszárnyalja az 1981 óta négy elnökválasztáson indult Chirac első fordulós eredményeit, és megközelíti Valéry Giscard d'Estaing 1974-es teljesítményét. A hagyományosan a jobboldalhoz sorolt, annak idején éppen Giscard által gründolt és az utóbbi ciklusban az UMP-vel szoros szövetséget alkotó centrista Unió a Francia Demokráciáért (UDF) elnökjelöltje, az 55 éves Francois Bayrou a voksok 18,5 százalékát gyűjtötte be, megháromszorozva ezzel 2002-es táborát. A szélsőjobboldali Nemzeti Front első embere, 78 évével a mezőny veteránja, Jean-Marie Le Pen kénytelen volt 10,4 százalékkal beérni, miközben ultranacionalista riválisát, Philippe de Villiers-t alig több mint 2 százalék támogatta.
A francia baloldal együttesen 1974 óta nem szerepelt elnökválasztáson ilyen gyengén, szocialista berkekben azonban az egyértelmű jobboldali térnyerés dacára óriási a megkönnyebbülés. Nem ismétlődött meg a 2002-es politikai földrengés, amikor Lionel Jospin kormányfő előtt orrhosszal Le Pen jutott a második fordulóba Chirac mellett. Párton belüli ellenlábasait megcáfolva Royal 25,8 százalékot ért el, majdnem pontosan ugyanannyit, mint 1981-ben Francois Mitterrand, aki a második fordulóban korszakos győzelmet aratott.
Igaz, a finisben a szokásos logikát félretéve a PS "hasznos szavazásra" szólította fel a baloldallal rokonszenvezőket, aminek meg is lett a foganatja. A felmérések szerint a többség nem azért voksolt Royalra, mert az ő programjával azonosult, hanem mert mindenképp ott akarta látni a szocialista jelöltet a második fordulóban. Ez éreztette is hatását: a négy szélsőbaloldali, valamint a kommunista és a zöldpárti jelölt összesen kevesebb mint 11 százalékot kapott. Ez még a fele sincs annak, amit e politikai áramlatok jelöltjei öt éve elértek.
A közvélemény-kutatók által az utolsó pillanatig lehetségesnek mondott meglepetés elmaradt, Bayrou annak ellenére sem tudta Royalt megelőzni, hogy rengeteg csalódott szocialista választó pártolt át a centrista politikushoz. Az utóbbi negyedszázad jobb- és baloldali váltógazdálkodását zsákutcának tartó, német mintára valamiféle nagykoalíciós modellt kínáló Bayrou azt még csak el tudta hitetni, hogy ő képviseli a megcsontosodott francia politikai rendszer alternatíváját, ám azt már nem, hogy a változást meg is tudná valósítani.
Az UDF liberális szárnya 2002-ben a Le Pen elleni összefogás jegyében betagozódott az akkor létrejött chiracista UMP-be, és Bayrou pártja mostanáig a kormánypárt árnyékában maradt, alig több mint kéttucatnyi nemzetgyűlési mandátummal. Jellemző az erőviszonyokra, hogy a minap a párizsi Le Figaro hasábjain Sarkozy közölte: az UMP a júniusi parlamenti választáson minden olyan egyéni UDF-képviselővel szemben jelöltet állít, aki a második forduló előtt nem sorakozik fel a jobboldal mögött.
Május első vasárnapján Bayrou hívei nagyjából fele-fele arányban szavazhatnak Sarkozyre és Royalra - vélekednek szociológusok, akik szerint a következő kéthetes kampány főként a centrumban lévőkért folyik majd. Bayrou mindkét irányban nyitva hagyta a kaput, de azt ígérte, jottányit sem enged abból a programból, amelyre 6,7 millióan szavaztak. Környezetéből kiszivárgott értesülések szerint azon fő a feje, miként tudná júniusban parlamenti helyekre váltani az április 22-én besöpört voksokat. Ehhez szüksége lehet egy, az UDF-et meghaladó, keresztényszocialista színezetű, új centrista tömörülésre. Ha ez így van, választói lelkiismeretére fogja bízni, hogy a második fordulóban kire szavazzanak. A Sarkozyvel való kiegyezést mindenesetre megnehezíti, hogy Bayrou az utóbbi hetekben egyre élesebben támadta a volt belügyminisztert, ráadásul a Royaléra emlékeztető retorikával.
Kérdés persze, mennyire hallgatnának Bayroura saját választói, hiszen az ő bázisa a legingatagabb. Royal és Sarkozy már csak ezért is közvetlenül igyekszik majd megszólítani Bayrou híveit. Elemzők szerint a szocialista jelöltnek könnyebb nyitnia a centrum felé. Vasárnap késő este a nyugat-franciaországi Melle-ben elmondott beszédében Royal már üzent is azoknak, akik szerint "lehetséges és sürgős megválni attól a rendszertől, amely nem működik", egy hétfői nagygyűlésen pedig nyílt vitát ajánlott Bayrounak.
Royal élettársa, Francois Hollande szocialista pártfőtitkár azt hangoztatja, ha Bayrou tényleg változást akar, a szocialista jelöltnek kell segítenie, mert ő az igazi változás letéteményese. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy a közvélemény-kutatások szerint a 18-24 éves korosztályban szavaztak a legtöbben Royalra, míg Sarkozy éppen a 60 év felettiek körében volt a legnépszerűbb.
Papíron esélyesebbnek tűnik Sarkozy, de személyisége sokkal inkább megosztó. A rendkívüli teherbírású, hiperaktív politikus - akinek céltudatosságát általában idegen származásából és alacsony termetéből eredő gyermekkori komplexusaival magyarázzák - sokakban félelmet kelt. Túl gépiesnek, lélektelennek, sőt agresszívnak tartják, a baloldalon szinte démonizálják. Royal rosszabb szónok, kevésbé felkészült és hozzáértő ugyan, ám kiegyensúlyozottabb, megnyugtatóbb, empatikusabb egyéniség. A kettejük közötti különbséget a közönség még egyszer lemérheti a második forduló előtti tévévitán. A Sarkozyvel kapcsolatos aggodalmakat csak fokozta, hogy lényegében átvette Le Pen jó néhány lózungját, főleg ami a bevándorlási és integrációs politikát, a francia nemzeti identitásra vonatkozó kijelentéseit illeti. Nem is sikertelenül, ami valódi meglepetés. A szélsőjobboldali politikusra csaknem 1 millióval kevesebben voksoltak, mint öt éve. A felmérések szerint megmaradt választóinak 60 százaléka kész Sarkozy mögé állni, hacsak Le Pen nem buzdítja tartózkodásra őket abból a megfontolásból, hogy egy újabb ötéves jobboldali kormányzás tovább marginalizálhatja a szélsőjobboldalt.
Vida László