Az ÖTM szeint megvan az olimpiai támogatás, bármikor utalhatnak

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az olimpiai felkészüléshez szükséges állami források, kiegészülve az extra plusz támogatással, már az év elején megjelentek a szövetségek számláján, és a szükséges igazolások megérkezésével a további átutalás még hétfőn megtörténhet.

A pénz állítólag megvan, már csak a helyszínnek kell kész lennie
© MTI/AP
2008-ban az olimpiai felkészülésre minden, a Magyar Olimpiai Bizottság és az érintett sportági szakszövetségek által kért forint (1,8 milliárd) rendelkezésre áll, sőt a sportszakállamtitkár által szervezett őszi, miniszterelnöki találkozó óta a speciális technikai igények kielégítésére, valamint a sportorvosi háttér biztosítására további extra 660 millió forint költhető el.

Annak érdekében, hogy a felkészülésben érintett szövetségek munkája folyamatos legyen, az olimpiai felkészülésre szánt összegből 980 millió, valamint a plusz támogatásból 300 millió forint még a 2007. évi általános tartalék terhére a tavalyi év végén, illetve ez év elején átutalásra is került, sőt a 2008. évi működési támogatásnak körülbelül egy negyede is előlegként az év első negyedében eljutott a szövetségekhez. Így a 2008. évi felkészülésre vonatkozó állami támogatások 58,5 százaléka az év elején a szövetségek számláján volt - szögezte le a tárca vezetője.

A Wesselényi Miklós Sport Közalapítványhoz még nem érkezett meg a 2008. évi január-március havi Gerevich-ösztöndíjak fedezete, valamint a Csanádi Iskola fenntartói támogatása. Ezt sajtóközleményben tudatta az MTI-vel Török Ferenc, a közalapítvány kuratóriumának elnöke, hozzáfűzve, hogy a közalapítvány ezért az ösztöndíjakat még nem tudja a sportolóknak és edzőiknek kifizetni.

"A Kuratórium a szükséges döntéseket már korábban meghozta, az Iroda a kifizetésekre felkészült. Kérjük az érintetteket, legyenek türelemmel, amint a fedezet az Önkormányzati Minisztériumtól megérkezik, az átutalások azonnal megkezdődnek" - írta az elnök.

A támogatási rendelet aláírását követően köthették meg a szerződést a MOB-bal és a Magyar Paralimpiai Bizottsággal (MPB) az augusztusban, illetve szeptemberben megrendezésre kerülő olimpián, illetve paralimpián való részvétel költségeinek fedezetére (430 plusz 70 millió forint), valamint a Wesselényi Sportközalapítvánnyal - az olimpiára kvalifikált versenyzők számára jelentősen (60 millió forinttal) megemelt - Gerevich-ösztöndíj továbbítására.

"Valóban volt elmaradásunk a tavalyi támogatások elszámolásával, de már leadtuk. Ha a tárca elfogadja, akkor rövid időn belül megkapjuk a még hiányzó összegeket" - mondta Gömöri Zsolt, az MPB elnöke.

Szavazás box
Hány aranyat nyernek a magyar sportolók a pekingi nyári olimpián?

A minisztérium hivatalos közleménye (Oldaltörés)


Az utóbbi hetekben meglepő indulatokat kavart az olimpiával összefüggő állami támogatások kérdése. A sportot felügyelő önkormányzati és területfejlesztési miniszter szükségesnek látja tisztázni az esetleges félreértéseket.

Az olimpiával kapcsolatban, de általában a sporttal kapcsolatban is két fontos pénzügyi kérdés van: a pénz mennyisége és az, hogy ezen források mikor jutottak, jutnak el az érintettekhez. 2008-ban az olimpiai felkészülésre minden a MOB és az érintett sportági szakszövetségek által kért forint (1.8 milliárd) rendelkezésre áll, sőt a sport szakállamtitkár által szervezett őszi miniszterelnöki találkozó óta a speciális technikai igények kielégítésére, valamint a sportorvosi háttér biztosítására további extra 660 millió forint költhető el.

Annak érdekében, hogy a felkészülésben érintett szövetségek munkája folyamatos legyen az olimpiai felkészülésre szánt összegből 980 millió, valamint a plusz támogatásból 300 millió forint még a 2007. évi általános tartalék terhére a tavalyi év végén, illetve ez éve elején átutalásra is került, sőt a 2008. évi működési támogatás kb. egy negyede is előlegként az év első negyedében eljutott a szövetségekhez.

Így a 2008. évi felkészülésre vonatkozó állami támogatások 58,5 %-a az év elején a szövetségek számláján volt. Tehát az olimpiai felkészüléshez szükséges források, kiegészülve az extra plusz támogatással az év elején megjelentek a szövetségek számláján. A támogatási rendelet aláírását követően köthették meg a szerződést a MOB-bal és az MPB-vel az augusztusban, illetve szeptemberben megrendezésre kerülő olimpián, illetve paralimpián való részvétel költségeinek fedezetére (430 + 70 millió forint), valamint a Wesselényi Sportközalapítvánnyal - az olimpiára kvalifikált versenyzők számára jelentősen (60 millió forinttal) megemelt - Gerevich-ösztöndíj továbbítására.

A szervezetektől - az MPB kivételével - mára megérkeztek az kifizetéshez szükséges igazolások is, így az átutalás ma megtörténhet. A Magyar Paralimpiai Bizottság esetében azonban az átutalás csak akkor történhet meg, ha a Bizottság a tavalyi támogatásokkal elszámol, és azt a tárca elfogadja. Végezetül néhány érdekes összehasonlító adat, amely talán jelzésértékű az olimpiai felkészülés finanszírozásával kapcsolatban. Az olimpiákon magyar szempontból tradicionálisan legeredményesebb három sportág állami támogatása (a folyamatosan növekvő utánpótlás támogatás nélkül) az olimpiák évében:

- A kajak-kenu szövetség 2000-ben (Sydney) 174,5 millió Ft-ot, 2004-ben pedig (Athén) 241,7 millió Ft-ot kapott, míg 2008-ban (Peking) 497,9 millió forintot kap.

-    Az úszó szövetség 2000-ben 133,5 millió Ft-ot, 2004-ben pedig 161,1 millió Ft-ot kapott, 2008-ban azonban 289,9 millió Ft állami támogatással gazdálkodhat.

-    A vívók Sydney évében 158,7 millió Ft-ot kaptak, Athén esztendejében 133,9 millió Ft-os támogatáshoz jutottak, míg idén 277,6 millió forintot fordíthatnak a felkészülésre állami forrásból.

Mindezek alapján egyértelműen és nyugodtan kijelenthető, hogy a sikeres felkészülésre minden anyagi feltétel adott! Hajrá Magyarok Pekingig és Pekingben is!

Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium