Obama beiktatása percről-percre
Utolsó frissítés:
Beiktatták hivatalába Barack Obamát, az Egyesült Államok 44. elnökét. A ceremónia és a nap további eseményei percről-percre a hvg.hu-n.
Most érkezett
Bush megérkezett az Edwards légibázisra
Az előző elnök családjával - feléségével, valamint édesapjával George H.W. korábbi elnökkel - megérkezett az Edwards légibázisra, ahonnan egy Boeing 747-es repülőgép fedélzetén (amely már nem viselheti az Air Force One hívójelet) Texasba utazik.
Az elnöki eskü 35 szavas szövegét John G. Roberts, a legfelsőbb bíróság elnöke mondta előre Obamának a Capitolium nyugati oldalán rendezett ünnepségen. Obama az eskütételkor arra a bibliára helyezte kezét, amelyet elődje, a rabszolgaság intézményének Amerikában véget vető 16. elnök, Abraham Lincoln használt 1861-ben, s amelyet elnöki beiktatási ünnepségen azóta sem használtak.
Percről percre
Obama beiktatása nem lelkesítette a Wall Street-et
A kedden a New York-i részvénypiacok erős veszteségben maradtak a kereskedés félidejénél is, a tőzsde DJIA mutatója 200 pont, a Nasdaq piac composite indexe 50 pont körüli veszteségben állt, azaz a veszteség 2,5-3 százalékos volt. A jelentések szerint a cégek eredményadataival kapcsolatos pesszimista várakozás mellett a piacon a bankok rossz kilátásait látják a befektetők, még a Royal Bank of Scotland hétfői páratlanul nagy, 40 milliárd dollárt meghaladó veszteségjelentése után.
Aláírás könnyes szemmel
Barack Obama aláírta beiktatási dokumentumait. Az Egyesült Államok 44. elnöke láthatóan megindult állapotban volt, szeme sarkában könnyek csillogtak. Nem sokkal később azonban már mosolyogva írta alá a papírokat, némi derültséget okozva a termeben: nem találta ugyanis a tollát.
Lehetséges fenyegetés ügyében vizsgálódnak
Egy lehetséges fenyegetés ügyében vizsgálódnak az amerikai biztonsági szolgálatok: ez a fenyegetés Barack Obamára leselkedne a beiktatása napján - közölte az amerikai belbiztonsági hivatal.
Bush elhagyta Washingtont
George és Laura Bush Barack és Michelle Obamával © MTI |
Barack Obama beszédét követően feleségével Michelle-lel, valamint Joe Biden alelnökkel együtt átkísérte George W. Bush távozó elnököt a Capitolium épülete mögé, ahol Bush helikopterre szállt. Innen az Edwards légibázisra repül, onnan pedig texasi otthonába.
Obama letette a hivatali esküt
© AP |
Az elnöki eskü 35 szavas szövegét John G. Roberts, a legfelsőbb bíróság elnöke mondta előre Obamának a Capitolium nyugati oldalán rendezett ünnepségen. Obama az eskütételkor arra a bibliára helyezte kezét, amelyet elődje, a rabszolgaság intézményének Amerikában véget vető 16. elnök, Abraham Lincoln használt 1861-ben, s amelyet elnöki beiktatási ünnepségen azóta sem használtak.