Mi folyik Iránban? - események óráról órára
Utolsó frissítés:
Teheránban halálos áldozatokat követeltek a vitatott elnökválasztás miatti tüntetések; miközben a jelek szerint erősödik a vezetésen belüli ellentét. A tüntetéseket az váltotta ki, hogy a múlt pénteki elnökválasztást a hivatalos eredmény szerint Mahmúd Ahmadinezsád ultrakonzervatív államfő nyerte meg nagy fölénnyel. A második helyen végzett Mir Hoszein Muszavi reformpárti ellenzéki jelölt azt állítja, Ahmadinezsád csalással nyert és új választást követel; hívei szinte naponta tüntetnek Teheránban. A kormány tagadja a csalást.
Most érkezett
Hamenei: nem csaltak!
Egyértelmű győzelem született az iráni elnökválasztáson - jelentette ki Ali Hamenei ajatolláh. "Az iszlám köztársaság törvényei nem tesznek lehetővé választási csalást. A tizenegy milliós szavazatkülönbség is azt mutatja, hogy nem történhetett manipuláció" - szögezte le Hamenei több tízezer ember előtt tartott beszédében. A legfőbb iráni vezető figyelmeztette a vesztes elnökjelölteket, hogy csak törvényes úton próbálják orvosolni panaszaikat, és arra kérte az ellenzéket, hogy hagyjon fel az utcai tiltakozással.
Percről percre
Aggódik az ENSZ emberi jogi főbiztosa
Aggodalmának adott hangot az iráni letartóztatások szaporodása miatt pénteken Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa. Pillay közleményében úgy vélekedett, hogy az elnökválasztás körüli feltételezett csalások miatt kirobbant tüntetéseken foganatosított letartóztatások "feltehetően túllépik a törvényes kereteket". A főbiztos ugyancsak aggasztónak nevezte, hogy az iráni rendfenntartó erők túlkapásokat, erőszakos cselekményeket követhetnek el a tiltakozókkal szemben.
Hamenei ajatolláh nyugalmat akar
Nyugalomra és józanságra intette az irániakat Ali Hamenei ajatolláh, a perzsa állam legfőbb politikai és vallási vezetője pénteken. Nyugtalan időkben is a valláshoz kell fordulni, és a vallásban kell útmutatást találni - mondta a teheráni egyetem épületében több tízezer ember előtt tartott prédikációjában. A választással kapcsolatban hangsúlyozta: Irán megmutatta a világnak, hogy milyen egy vallási demokrácia. A június 12-i választást "politikai földcsuszamlásnak" nevezte, és természetesnek tartja, hogy ilyenkor mindenki a maga jelöltjének hisz. Utalt arra, hogy 1979 óta nem volt ilyen magas részvételi arány Iránban.
Hamenei ajatolláh prédikál
Prédikációt tart pénteken Teheránban Ali Hamenei ajatolláh. Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének ez lesz az első nyilvános szereplése a múlt heti, vitatott eredményű elnökválasztás óta. Hamenei ajatolláh közép-európai idő szerint délelőtt szólal fel a teheráni egyetem épületében, ahol már több ezren összegyűltek a pénteki imára. Többen az iráni nemzeti zászlóba öltözve, Mahmúd Ahmadinezsád elnök portréjával és Nyugat-ellenes feliratú transzparensekkel érkeztek. Hamenei korábban üdvözölte Ahmadinezsád nagyarányú győzelmét, s az irániakat a régi-új elnök támogatására szólította fel. Hétfőn azonban - tekintettel a választáson alulmaradt elnökjelölt, Mir Hoszein Muszavi kérvényére - elrendelte a voksolással kapcsolatban felmerült panaszok kivizsgálását.
Kicsoda Muszavi?
Mir Hoszein Muszavi volt iráni miniszterelnök visszafogott, tartózkodó viselkedése, halkszavúsága sokakat arra a következtetésre indít, hogy erélytelen politikusról van szó, de a látszat csal.
A hatalmi harc tétje
Tény, hogy a vitatott iráni elnökválasztás valamennyi jelöltje az iszlám rezsim vezetőihez tartozik. De míg a katonai-nukleáris program mellett kitartó, Amerika-ellenes, ultra-nacionalista csoportot destabilizálta az amerikai elnök párbeszédre hívó javaslata, addig a katasztrofális szociális és gazdasági helyzetben lévő ország jövőjét a Nyugat felé nyitástól remélő csoport élni akar Obama ajánlatával - írta szerkesztőségi cikkében a Le Monde című francia napilap.
Még nincs Twitter-forradalom
Bár Washington kifejezetten kérte a Twitter üzemeltetőit, hogy az iráni eseményekre tekintettel halasszák el a közösségi oldal karbantartását, a Business Week írása szerint valójában csak nagyon kevés, összesen 8600 Iránban élő felhasználó van jelen a Twitteren - ráadásul amióta a kormány blokkolja az internet eléréseket, még ennél is kevesebb. Azaz a Twitter egyelőre még alkalmatlan arra, hogy utcára szólítson tömegeket. Hatékonyabb eszköz erre az sms és a szóbeszéd – jegyzi meg a lap. Mindenesetre a Twitter arra jó, hogy a nemzetközi média figyelmét Iránra fordítsa.
A Pirate Bay készítői segítik a cenzúra kikerülését
A Pirate Bay népszerű fájlcserélő oldal készítői szerint az általuk fejlesztett hálózat segíti az iráni választási eredmények valósságát megkérdőjelező internetezők cenzúramentes kommunikációját.
Tízezrek tüntetnek Teheránban
Mir Hoszein Muszavi ellenzéki jelölt legalább több tízezer híve gyűlt össze csütörtök délután Teherán belvárosában, hogy közösen gyászolják a hét eleji tömegtüntetéseken megölt társaikat.
Az Őrök Tanácsa szombaton találkozik a vesztes elnökjelöltekkel
Az Őrök Tanácsa szombaton találkozik a három vesztes elnökjelölttel, hogy megvitassák a június 12-én megtartott választás ügyében felmerült panaszokat - közölte csütörtökön az iszlám köztársaság egyik legbefolyásosabb, 12 tagú testületének szóvivője az állami rádióban. A szóvivő elmondta, hogy az Őrök Tanácsa megkezdte a múlt heti voksolással kapcsolatban benyújtott, összesen 646 panasz "alapos kivizsgálását".