Évek óta nem kísérte ekkora figyelem a hágai központú Nemzetközi Bíróság (ICJ) ténykedését, mint most, amikor az 1945-ben létrehozott ENSZ-intézménynek arról kell véleményt mondania, összhangban volt-e a nemzetközi joggal, hogy Koszovó tavaly februárban egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét. A felfokozott nemzetközi figyelem oka, hogy az államok többsége nem jöhet ki jól az ügyből. A nyugati hatalmak nagy része támogatta ugyan az albán többségű egykori dél-szerbiai tartomány önállóvá válását, ám egyként elutasította a Grúziától elszakadó két miniállam, Abházia és Dél-Oszétia önrendelkezési jogát. A másik oldalon az ugyancsak kettős játékot űző Oroszország áll, amely csupán a grúziai szakadárok államiságát ismerte el, egyelőre viszont elveti Koszovó elismerését.
Míg a hivatalos Belgrád azt hangsúlyozza, hogy bízik a számára kedvező állásfoglalásban, a főként név nélkül nyilatkozó szerb politikusok által keltett suttogó propaganda máris azt állítja, a 15 bíróból álló testület politikai döntést hoz majd. Mivel a bíróság nyolc tagjának anyaországa már elismerte Koszovót, Belgrád szerint a bírák többsége nem utasítja el a függetlenséget, mert nem akar vagy nem mer szembeszállni kormánya hivatalos álláspontjával.
A testület előtt eddig 29 állam képviselője szólalt fel, Koszovó mellett 15, Szerbia oldalán pedig 14, és egyik sem említett új érveket. Koszovó támogatói szerint Szerbia a tartomány albán többségének durva elnyomása miatt érdemtelenné vált a terület megtartására, és a függetlenség mindenképpen stabilabbá teszi a Balkánt. Az önállóságot elutasítók viszont azzal érveltek, hogy az évszázadokon át Szerbia szívének számító terület elszakadásának jóváhagyása veszélyes precedens, és világszerte megerősíti a szakadár mozgalmakat.
A jövő tavaszra várható állásfoglalást övező találgatásokat Ovada Hiszasi, a bíróság elnöke sem oszlatta el, aki több nyilatkozatában is közölte, csalódni fog, aki világos igenre vagy nemre számít. „Alaposan el kell majd olvasni a 30 oldalas következtetést, mert a bíráknak eltérő véleményük lehet” – magyarázta Ovada az orosz Ria Novosztyi hírügynökségnek.
Igaz, az egyértelmű véleményeknek is csak korlátozott hatásuk van. Míg a bíróság elé került közel 150 ügyben hozott hivatalos döntést általában végrehajtották, a tanácsadói véleményeknek nincs kötelező érvényük – a testület csak akkor foglalkozik egy kérdéssel, ha előtte az érintettek, mint például a nagymarosi vízerőműről szóló vitában Magyarország és Szlovákia, előre megerősítik, elfogadják a határozatot. Izrael például a bíróság öt évvel ezelőtti állásfoglalása ellenére sem vetett véget az izraeli és palesztinok lakta területeket elválasztó falak építésének.
Az elvileg kötelező döntés betartatásának módját is sokan bírálják. A végrehajtást megtagadókat csupán akkor lehet rákényszeríteni kötelezettségük teljesítésére, ha a szankciókat jóváhagyja az ENSZ Biztonsági Tanácsa is, ahol az öt állandó tagállamnak vétójoga van. A szankciók bonyolultsága miatt több elmarasztalt állam késve teljesíti a bíróság határozatát. Albánia például fél évszázaddal az után fizetett kártérítést Nagy-Britanniának, hogy 1946-ban az albánok által elhelyezett tengeri aknák nemzetközi vizeken megrongáltak négy brit hadihajót.
Nem használt az ICJ tekintélyének, hogy az USA az 1980-as évek közepén – attól tartva, hogy a bíróság Nicaraguának kedvező döntést hoz a két ország vitájában – felmondta azt a nyilatkozatot, amely minden ügyben előre elismeri a bírósági döntések kötelező érvényét. Bár az amerikai szenátus befolyásos tagjai többször is sürgették a régi nyilatkozat megerősítését, eddig egy elnök sem mondott rá igent.
A nehézségek és bírálatok ellenére a nyolcvanas évek második felétől nő a bíróság elé kerülő ügyek száma, és a testület joghatályát feltétel nélkül elfogadó államok száma is emelkedik. Nem sokkal azután, hogy az USA a korlátozásról döntött, a Szovjetunió 1989-ben visszavonta korábbi írásos fenntartásait az ICJ-vel szemben. A birodalom szétesése után az utódállamok többsége nem változtatott a Mihail Gorbacsov szovjet elnök által kezdeményezett gyakorlaton.
Az amerikaiak nem bíznak a szintén az egész világra kiterjedő hatályú Nemzetközi Büntetőbíróságban (ICC) sem. Bill Clinton elnök 2000 végén aláírta ugyan az USA csatlakozását a háborús bűncselekményeket kivizsgáló bírósághoz, utódja, George W. Bush 2002-ben érvénytelenítette a döntést. Azért nem fogadta el a testületet, mert attól tartott, az USA politikai ellenfelei arra használnák a büntetőbíróságot, hogy folyamatosan feljelentsék a különböző országokban harcoló amerikai katonákat.
NÉMETH ANDRÁS