A kétszintes villa Sanghaj belvárosában zarándokhely, a mellé épült múzeummal együtt arra emlékeztet, hogy 1921. július 1-jén 13 küldött – köztük az ifjú Mao Ce-tung – részvételével ott tartotta alakuló kongresszusát a Kínai Kommunista Párt (KKP). Az út túloldalán magas, modern irodaépület, délre a nagyváros egyik előkelő lakónegyede, a villa mögött egy szivarszalon, néhány percnyi sétára pedig egy McDonald's. Ahogy a kommunista párt szülőhelyét körbeveszik a tőke jelképei, úgy rejtette Kína kapitalista gúnyába a hivatalosan még mindig államszervező erőként létező kollektivista ideológiát. Az eredmény pedig olyan, ellentmondásoktól feszülő ország, amely az idén a válság viharában egyenlő partnerként tárgyalt a kínai megtakarításokra szoruló USA-val, és a világ harmadik legnagyobb gazdaságává és első számú exportőrévé lett.
HVG |
A népköztársaság idén ünnepelt 60 évéből az első három évtized felfordulását másik három egyre gyorsuló építkezése követte, miután Teng Hsziao-ping 1978-ban elindította, majd 1992-ben felpörgette a gazdasági reformokat. A kapitalizmus áldásaként az országban az egy főre jutó gazdasági teljesítmény a harminc évvel ezelőtti hússzorosára, 6 ezer dollárra ugrott. Pedig a Richard Nixon amerikai elnök történelmi látogatásáról tudósító veterán újságíró, Dan Rather visszaemlékezése szerint 1972-ben a nagyvárosokon kívül még középkori állapotok uralkodtak Kínában.
Gombamód szaporodnak a felhőkarcolók, autópályák, gyorsvasutak épülnek, és Kínában ma már 221 városnak van egymilliónál több lakosa, míg egész Európában mindössze 35-nek. A születéskor várható élettartam az 1949-es 35 évről 73 fölé emelkedett, a 80 százalékos írástudatlanság 4 százalék alá mérséklődött, és az 1,3 milliárdos lakosságból több száz milliós középosztály nőtt ki, amelyet Mao fenyegető burzsoá csökevénynek tartott. Az egyre nívósabb egyetemeken – amelyek felszámolása a kulturális forradalom egyik célja volt – évente hatmillióan végeznek, és csak mérnökből félmillió kap diplomát. Kína a világgazdaság legfontosabb ipari manufaktúrája, ahol az egykor jellemző bedolgozás után ma már saját világhódító márkák is vannak.
A kommunista ideológia és a kapitalista gyakorlat húsz éve állt tartósan külön pályára. Az 1989-es Tienanmen téri vérengzést követően a sorait rendező kínai vezetés – Tenggel a színfalak mögött – azt az alkut ajánlotta a lakosságnak, hogy a gazdasági gyarapodásért cserébe ne kérdőjelezzék meg a párt hatalmát. A kínaiak éltek ezzel, kiépült a modern fogyasztói társadalom, a KKP tagsága pedig 74 millióra duzzadt.
A sajátos kínai kapitalizmus átkaként a jövedelmi olló szélesebbre nyílt, mint az 1949-es kommunista fordulatot megelőző, elégedetlenséget szülő időszakban bármikor. A nagyvárosokban luxusautókban suhanók és a csillogó bevásárlóközpontokban pénzt költő tömegek mögött ott vannak a vidéki migráns munkások tízmilliói. Mindannyiuk hátterében pedig a több száz milliós paraszti réteget még mindig csak alacsony színvonalon eltartó vidék. Az etnikai feszültségtől terhes két tartomány, Tibet és Hszincsiang a gazdasági fellendülésből csak a betelepülő han kínaiak gyarapodását látja, Kína nagyhatalommá emelkedését pedig abban mérheti le, hogy halkul a nyugati kormányok elnyomást bíráló hangja.
A párt a felszínen továbbra is kommunista szólamokkal él, és nacionalista húrokat penget, miközben a növekedésben és a stabilitásban játszott szerepét hangsúlyozza. A látványos elemek közé tartozik a tavaly nyári pekingi olimpia – ahol Kína nyerte a legtöbb aranyérmet –, a Tajvannal szembeni kardcsörtetés, vagy a néphadsereg modernizálása éppúgy, mint az 1980-as években még jobbára sötét tónusokkal festett Mao-kép újrarajzolása. A 60. évfordulóra megrendelt, szeptemberben bemutatott, A köztársaság születése című filmben a Nagy Kormányos már tompított politikai hevületű, helyenként a kapitalizmus iránt is megértést, sőt emberi arcot mutató vezérként tűnik fel. A szereplők között pedig olyan külföldön élő kínai származású akciósztárok jelennek meg, mint Jackie Chan és Jet Li. A mai kínai vezetés mondandójába illesztett Mao-arculat legfontosabb üzenete, hogy akadtak ugyan hibák, sőt bűnök is az új társadalom felépítésében, ám Mao évszázados megaláztatás után újra eggyé kovácsolta és büszkévé tette Kínát.
NAGY GÁBOR