Forrongó Egyiptom – percről percre
Utolsó frissítés:
Hoszni Mubarak egyiptomi elnök pénteken lemondott, nem sokkal azután, hogy a tengerparti Sarm es-Sejkbe távozott. Mubarak lemondását az alelnök, Omar Szulejmán jelentette be. A kairói Tahrír téren óriási ünneplés kezdődött. Kövesse az eseményeket a hvg.hu-n percről percre!
Most érkezett
A magyarok nagy része már távozott
Egy hete még hozzávetőleg 700 magyar tartózkodott Egyiptomban, ez a szám azóta a felére apadt, és a hét végén a többiek is elutaznak - mondta Kveck Péter egyiptomi nagykövet.
Percről percre
Sokkolót is használ a hadsereg az állami tévé épületénél
Hamish Macdonald, az ausztrál Ten Network munkatársa a Twitteren alig félórája azt írta, hogy igazoltatta a hadsereg az állami tévé épülete mögött. Megbilincselt kezű embereket is látott, akiket éppen sokkolóval vettek kezelésbe. "A sikoltások szörnyűek voltak" - tette hozzá Macdonald, aki szerint nem volt egyértelmű, hogy Mubarak-párti vagy kormányellenes tüntetők lehettek a megkötözött kezű foglyok.
Nem mondja be az élőben bejelentkező munkatársai nevét az Al-Dzsazíra
Biztonsági okokból nem mondják be a Tahrir térről éppen bejelentkező tudósítóik nevét az Al-Dzsazíra élő adásában, a korábbi, újságírók elleni támadások után feltehetően attól tartanak, az atrocitások megismétlődhetnek.
Az ima után az öklüket rázzák a tüntetők, Alexandriában élőláncot alkottak
Kairóban véget ért a pénteki nagyima, a tüntetők most az öklüket rázzák a téren, az Al-Dzsazíra élő adásának kommentátora szerint Mubarakra utalva azt kiabálják, hogy "Eltakarodik! Eltakarodik!". Alexandriában is ismét tízezrek vannak az utcán, a tévécsatorna szerint a résztvevők egymásba kapaszkodva élőláncot alkottak, hogy szimbolikusan is megvédjék a demonstrálókat.
Bizalmatlanság és félelem
Al-Dzsazíra egyik tudósítója arról számolt be, hogy a tüntetéstől távol maradók félnek az erőszaktól. Egy asszony azt mondta, még a szomszédjában sem bízik meg, mert nem tudhatja, ki kit támogat.
Épp folyik a pénteki ima a Tahrir téren
Az Al-Dzsazíra élő felvételei szerint még tart a helyi idő szerint délben kezdődött pénteki nagyima a Tahrir téren.
Kormánypárti vezető: a nyugati média "csúnya kampány" folytat
A kormánypárt egyik magas rangú vezetője, Ibrahim Kamel a BBC-nek azt mondta, hogy az egyiptomiak "csendes többsége" ellenzi, ami a Tahrir téren történik és Mubarak nem távozik. Szerinte a nyugati média hamis beszámolókkal "csúnya kampányt" folytat Egyiptom ellen, ezzel is az elnök lemondását akarják elérni.
Jeruzsálemben korlátozták a belépést a Mecsetek terére
Az izraeli rendőrség attól tart, hogy a térről a muzulmánok péntek délutáni nagyimáját követően az egyiptomi felkeléssel rokonszenvező megmozdulás indulhat ki.
Még egy térkép Kairóról - fotókkal és videókkal
A The New York Times egy olyan térképet készített, amelyen napról-napra lehet követni a kairói eseményeket. A helyszínekere kattintva dátum szerint megmutatja a térkép, hogy mikor, milyen jelentős esemény történt ott, s videót és fotókat is kapcsoltak hozzá.
A Muzulmán Testvériség nem indulna az elnökségért
A Muzulmán Testvériségnek nincs olyan ambíciója, hogy induljon az elnöki tisztségért, vagy helyeket kapjon egy koalíciós kormányban - mondta az iszlamista szervezet egyik vezetője pénteken az al-Dzsazíra adásában. Mohammed el-Beltagi szerint a kormány képviselői, akik párbeszédre hívták a testvériséget a politikai reformról, jelezték, hogy a jelenleg hivatalosan betiltott szervezetet hivatalosan elismerhetik pártként. "A Mubarak-rezsim (megszűnése) után készek vagyunk tárgyalni" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a kormány "flörtöl" a mozgalommal.