A londoni gazdasági-politikai napilap előfizetéses internetes kiadásán szerda este megjelent, "Líbia 2011, Irak 1991, Magyarország 1956?" című publicisztikájában Gideon Rachman azt írta: a nyugat azzal a kilátással szembesül, hogy a szeme előtt lassan felmorzsolódik az általa "ujjongva biztatott" líbiai felkelés. 

Rachman szerint ez "a déja vu ronda érzetét" kelti, hiszen "nem ez történt-e Irakban 1991-ben", amikor a Szaddám Huszein ellen felkelésre biztatott déli síitákat lemészárolták, és ezt a nyugat végignézte. Rachman blogjában azt írta: pár napja pedig hallotta, amint egy volt francia külügyminiszter a líbiai eseményeket 1956 Magyarországához hasonlította. "Felkelésre biztatjuk őket. Aztán nem teszünk semmit, amikor legyilkolják őket" - idézte a meg nem nevezett francia politikust a Financial Times szemleírója. 

Az amerikaiak jelenlegi dilemmáiról ugyanakkor Rachman megjegyzi: ha Moammer Kadhafi líbiai vezető végül felülkerekedik, és ez ellen Barack Obama nem tesz semmit, az amerikai elnököt gyengének és határozatlannak állítanák be, olyannak, aki hagyta, hogy egyiptomi szövetségesét megdöntsék, ám nem hajlandó szembeszállni Líbia és Irán "sokkal ocsmányabb zsarnokaival". A líbiai repüléstilalmi övezet létrehozását célzó ENSZ-határozat hiánya nem számítana komoly kifogásnak - írta a Financial Times publicistája.

Rachman felteszi ugyanakkor azt a kérdést is, hogy mi történik, ha "néhány líbiai repülőgép lelövése" és Kadhafi repülőtereinek bombázása hatástalannak bizonyul? Az Egyesült Államok ebben az esetben kötelezve érezné-e magát arra, hogy szárazföldi erőkkel is beavatkozzék, hitelessége védelmében? Vagy ha ez már túl messzire menő lépésnek ítéltetnék, akkor a nyugat egyszerűen meghátrálna-e, mondván, hogy mindent megtett? "Nem lenne-e ez még rosszabb annál, ha (a nyugat) egyáltalán nem csinálna semmit?" - fejezi be e válasz nélkül hagyott kérdéssel írását a Financial Times szemleírója.