A felkelők segítségére sietett a Nyugat Líbiában – percről percre
Utolsó frissítés:
A nemzetközi koalíció katonai akciójában a líbiai légvédelem jelentős része megsemmisült, az akció kezdete óta Kadhafi nem tudott légicsapást mérni az ellenállókra. Ahogy a NATO átveszi a Líbia elleni katonai fellépés irányítását, az Egyesült Államok fokozatosan megkezdi hadihajóinak kivonását a Földközi-tenger térségéből. A Líbia elleni nemzetközi koalícióban részt vevő államok, valamint az Arab Liga és az Afrikai Unió kedden külügyminiszteri szintű találkozót tart Londonban.
Most érkezett
Az USA visszafogja részvételét
Az USA a közeljövőben csökkenti részvételét a líbiai hadműveletekben - mondta Robert Gates, amerikai védelmi miniszter. Azt is hozzátette, hogy hiba lenne a szövetségesek részéről, ha Kadhafi megölését tűznék ki célul. (Reuters - Interfax)
Percről percre
Kadhafi emberi gyilkoltak Misratában
Mintegy 40 embert lőttek agyon Misratában Kadhafihoz hű erők a felkelők szerint. Azt mondták, 300-an meg is sérültek. (AFP)
Továbbra sincs egyetértés a NATO-ban
Továbbra sem jutottak megállapodásra a NATO-tagországok abban, hogy milyen formában vegyen részt a szövetség a Líbia elleni katonai fellépésben. Hétfő kora esti közlések szerint elsősorban Törökország akadályozta a megállapodást, mégpedig egyes hírek szerint tiltakozásul az ellen, hogy nem vonták be a múlt szombati párizsi találkozóba, amelyen döntöttek a Moammer Kadhafi rezsimje elleni művelet megindításáról.
Kérdéses volt az EU-tagországok álláspontjának egységessége is, miután a német külügyminiszter jelezte: hazája kitart amellett, hogy nem vesz részt a katonai akcióban.
Nem tervezték Kadhafi likvidálását
A szövetségesek nem tervezték Kadhafi meggyilkolását - mondta Carter Ham tábornok, az Egyesült Államok Afrika parancsnokságának vezetője. (CNN)
Líbia - az amerikai erőknek nem feladatuk a líbiai ellenzék offenzívájának támogatása
Az amerikai erőknek nem feladatuk, hogy támogassák a líbiai ellenzék esetleges szárazföldi offenzíváját a kormánycsapatok ellen - közölte hétfőn Carter Ham tábornok, az amerikai haderő afrikai parancsnokságának vezetője. Elmondta: a légtértilalmi övezet betartatását végző amerikai és koalíciós erők a polgári lakosság megoltalmazására vannak ott, s nem azért, hogy légi támogatást nyújtsanak a Moammer Kadhafi líbiai vezető ellen küzdő ellenzéki erőknek. Hozzátette: a feladatuk nagyon egyértelmű, s ő nem aggódik amiatt, hogy a célok a következő napokban változnának, bővülnének.
A tábornok szerint "kevés információjuk" van arról, hogy hol van jelenleg Kadhafi. Közölte: nem kapott olyan parancsot, hogy magát a líbiai vezetőt támadják.
A keleti országrészben is tüzelnek a Kadhafi-párti erők
A BBC riportere - aki Bengaziból Ajdabiya-ba tartott - arról számolt be, hogy a meghirdetett tűzszünet ellenére a Kadhafi-párti erők az ország keleti részén továbbra is támadják a felkelőlet, s igyekeznek megőrzni az elfoglalt területeket.
Zintant bombázzák órák óta
A nemzetközi erők beavatkozása ellenére folytatódnak a harcok, a Kadhafi-párti erők a nyugat líbiai Zintan városát bombázzák órák óta. (Guardian)
Franciaország: 55
A francia légierő 55 bevetésen vett részt az elmúlt 3 napban - tudatta az AFP a francia fegyveres erők vezetőjére hivatkozva.
A norvégok választ akarnak
A norvég védelmi miniszter azt mondta: az országa által küldött - s úton lévő - hat vadászgép addig nem vesz részt akcióban, amíg tisztázatlan, hogy melyik ország irányítja a szövetséges erőket. Franciaország pedig tudatta, hogy hétfőn francia gépek nem vettek részt légicsapásokban. (BBC)
Lefújták a bevetést
Lefújtak egy Tornadoval tervezett légicsapást a szövetségesek, mert fennállt annak a veszélye, hogy a földön tartózkodó civileket és újságírókat is sújthat a támadás. (Guardian)