A felkelők segítségére sietett a Nyugat Líbiában – percről percre
Utolsó frissítés:
A nemzetközi koalíció katonai akciójában a líbiai légvédelem jelentős része megsemmisült, az akció kezdete óta Kadhafi nem tudott légicsapást mérni az ellenállókra. Ahogy a NATO átveszi a Líbia elleni katonai fellépés irányítását, az Egyesült Államok fokozatosan megkezdi hadihajóinak kivonását a Földközi-tenger térségéből. A Líbia elleni nemzetközi koalícióban részt vevő államok, valamint az Arab Liga és az Afrikai Unió kedden külügyminiszteri szintű találkozót tart Londonban.
Most érkezett
Medvegyev bírálta Putyin kijelentését
Dmitrij Medvegyev orosz elnök hétfőn "elfogadhatatlannak" nevezte Vlagyimir Putyin kijelentéseit a Líbiával szembeni nemzetközi katonai akcióról. Az orosz kormányfő korábban "középkori keresztesháborús felhíváshoz hasonlónak" nevezte a líbiai akciókat engedélyező ENSZ-határozatot.
Percről percre
Cameron így képzeli
David Cameron, miniszterelnök a brit parlamentben azt mondta: a líbiai hadművelet idővel a NATO parancsnoksága alatt zajlik majd, s így a jövőben ehhez csatalkozhatna, ezt támogathatná bármelyik szövetséges. (BBC)
Szövetséges szárazföldi erők nincsenek Líbiában
Egy amrikai parancsnok azt mondta: a szövetségesek eddig elérték katonai céljaikat, de szárazföldi erők egyáltalán nincsenek Líbiában. (Reuters)
Nem egyezkednek Kadhafival
A lázadókból álló nemzeti tanács egyik tagja azt mondta a Reuters-nek: nem tárgyalnak Kadhafival a háború befejezéséről. "Inkább látjuk a bukását, semmint, hogy megegyezzünk vele" - fogalmazott, hozzátéve: Kadhafi egy nemzetközileg körözött háborús bűnös, akit elítélnek majd népirtásért.
Hogyan jutott idáig Kadhafi? - videókkal
Hogyan válhatott a nemzetközi terrorizmust hosszú éveken át támogató Moammer el-Kadhafiból a Nyugat barátja? Mi volt a líbiai diktátor túlélésének titka? Ezt tárgyalja egy francia újságíró Kadhafiról szóló dokumentumfilmje, melyben a politikai és a diplomáciai élet nagyágyújai is megszólaltak. Kétrészes cikkünkben a film tartalmát ismertetjük, videókkal.
Cameron: éppen időben avatkoztak be a szövetségesek
David Cameron, brit miniszterelnök azt mondta: a szövetséges erők semlegesítették a líbiai légierőt. Hozzátette azt is: "éppen időben" avatkoztak be, hogy közbelépjenek, s elhárítsák a bengzázi mészárlás veszélyét. (Guardian)
Az USA nem a rezsimet váltaná
A líbiai beavatkozás a civilek védelmét szolgálja és nem Kadhafit célozza, nem a rendszerváltásról szól az intervenció - mondta Ben Rhodes, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának helyettese miközben Brazíliából Chilébe tarott. (Reuters)
Olaszok bevetésen
Az olasz fegyveres erők szóvivője újságíróknak elmondta, hogy a vasárnapi két és fél órás katonai misszió során Bengázi környékén több célpontot is találat ért. A vezérkar közleményében az áll, hogy a líbiai kormányerők elleni harci műveletet négy Tornado ECR típusú vadászgép hajtotta végre. "Mi készen állunk arra, hogy a nemzetközi koalíció részeként tevékenykedjünk...A küldetésünk nem ért véget, készen állunk a bevetésre, valahányszor segítségül hívnak minket" - hangsúlyozta Gabetta a szicíliai Trapani városában.
A "másik oldal" nem tartja be a tűzszünetet
A BBC a Jana líbiai hírügynökségre hivatkozva azt írja: a líbiai fegyveres erők úgy nyilatkoztak, a "másik oldal nem tartja be a tűzszünetet, és továbbra is bombákkal támadják Líbiát".
Fegyvertelen emberekre lőttek Misratában
Misratában felkelők fegyvertelen tömegére támadtak Kadhafi-párti erők, és legalább 9 ember meghalt - tudatta a Reuters egy helyi lakosra hivatkozva.