A felkelők segítségére sietett a Nyugat Líbiában – percről percre
Utolsó frissítés:
A nemzetközi koalíció katonai akciójában a líbiai légvédelem jelentős része megsemmisült, az akció kezdete óta Kadhafi nem tudott légicsapást mérni az ellenállókra. Ahogy a NATO átveszi a Líbia elleni katonai fellépés irányítását, az Egyesült Államok fokozatosan megkezdi hadihajóinak kivonását a Földközi-tenger térségéből. A Líbia elleni nemzetközi koalícióban részt vevő államok, valamint az Arab Liga és az Afrikai Unió kedden külügyminiszteri szintű találkozót tart Londonban.
Most érkezett
Mégsem sérült meg Kadhafi fia?
A Guardian tudósítója szerint nem igazak azok a korábbi hírek, melyek szerint Kadhafi egyik fia súlyosan megsérült, amikor egy vadászgép lezuhant múlt héten. A lap azt írja a riporterre hivatkozva: a feltételezett időpontban azon a helyszínen volt, ahol az állítólagos baleset történt, de állítása szerint nem zuhant le ott és akkor vadászrepülő. (Guardian)
Percről percre
200 orvlövész Misratában
"A kormány erői több mint 200 orvlövészt küldtek szét a városban. Megpróbálunk ellenállni, és kiszorítani őket, de elsöprő tűzerejük van" - mondta a misratai ellenállók szóvivője. (BBC)
Brit források: célpont lehet Kadhafi
A BBC-nek brit kormányzati források azt mondták: egy 1973-as ENSZ-határozat alapján legális lehet az, hogy Kadhafi célponttá válik. Eszerint ugyanis a szövetségeseknek hatalmukban áll őt támadni, ha Líbia civil lakosságát veszélyezteti. A forrás azt is közölte a BBC-vel, hogy a brit vezrékari főnök, Sir David Richards tévedett, amikor úgy fogalmazott: nem válhat célponttá Kadhafi az ENSZ-határozat alapján. (BBC)
Kadhafi már nem támadja Bengázit a britek szerint
Az összehangolt brit-amerikai-francia légitámadásokkal sikerült leállítani a líbiai kormányerők tüzérségi támadását a líbiai felkelők központja, Bengázi ellen - közölte hétfőn Londonban a brit fegyveres erők szóvivője. (MTI)
Az EU egyetért
Az AFP egy diplomatára hivatkozva azt közölte: az Európai Unió egyetért a líbiai rezsimet érintő, magányszemélyekre és gazdasági szervezetekre is vonatkozó újabb gazdasági szankciókkal.
Újságírók a törököknél
A The New York Times négy elrabolt, majd szabadon bocsátott újságíróját a líbiai fővároban, Tripoliban lévő török követségre vitték - tudatta a török külügyminiszter. (AFP)
Krisna helyteleníti a légicsapásokat
A Líbia elleni légicsapások bejezésére szólította fel a nemzetközi közösséget Szomanahalli Mallaiah Krisna indiai külügyminiszter, mert szerinte a támadások "ártatlanak civileket, külföldi állampolgárokat és a külképviseleteket" is sújthatják."Helytelenítjük a légitámadásokat" - jelentette ki a külügyminiszter az egyik indiai hírügynökség szerint. "India minden érintett felet felszólít arra, hogy ne erőszakot és fenyegetőzést használjanak a nézeteltérések rendezésére. Azt gondolom, hogy itt az ideje a fegyveres konfliktus bejezésének" - mondta Krisna.
Tömegtüntetéssé vált egy temetés Szíriában
Több ezren tüntettek egy meggyilkolt tiltakozó temetése után a Damaszkusztól 120 kilométerre délre található Deraában hétfőn
Al-Kaida: a líbiai ellenzék ne bízzon az USA-ban
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat észak-afrikai szárnyának vezetője, Abdel-Malek Drukdel arra intette a líbiai felkelőket, hogy ne bízzanak az amerikaiakban.
Putyin és a keresztes hadjáratok
Az ENSZ-határozat a középkori keresztes hadjárokra emlékeztet - kommentálta a szövetségesek beavatkozását Putyin. (BBC)