A felkelők segítségére sietett a Nyugat Líbiában – percről percre
Utolsó frissítés:
A nemzetközi koalíció katonai akciójában a líbiai légvédelem jelentős része megsemmisült, az akció kezdete óta Kadhafi nem tudott légicsapást mérni az ellenállókra. Ahogy a NATO átveszi a Líbia elleni katonai fellépés irányítását, az Egyesült Államok fokozatosan megkezdi hadihajóinak kivonását a Földközi-tenger térségéből. A Líbia elleni nemzetközi koalícióban részt vevő államok, valamint az Arab Liga és az Afrikai Unió kedden külügyminiszteri szintű találkozót tart Londonban.
Most érkezett
Mégsem foglalták el Szirtet a felkelők
Kadhafi szülővárosában még a líbiai vezetőhőz hű erők vannak - jelentette egy tudósító. Megállították a hírek szerint a lázadók előrenyomulását.
Percről percre
Bevették Kadhafi szülővárosát a felkelők
Szirt - Moammer Kadhafi líbiai vezető szülővárosa - elestét független források egyelőre nem erősítették meg. A város eleste megnyitja az utat a felkelők csapatai előtt a Tripoli felé való előrenyomuláshoz. (MTI)
A lázadók elérték el-Ukeila városát
A líbiai felkelők vasárnap elérték el-Ukeilát, az utolsó várost a nyugatabbra fekvő, stratégiai jelentőségű Rasz Lanuf olajkikötő felé vezető úton - jelentette az al-Dzsazíra arab hírtelevízió. El-Ukeila mintegy 110 kilométerre nyugatra fekszik Adzsdábíja városától, ahonnan a felkelők szombaton kiszorították Moammer Kadhafi erőit. Közben sikerült ellenőrzésük alá vonni az Adzsdábíja és el-Ukeila között fekvő Brega városát is, amely egy héten át a kormányerők kezén volt: a város fontos olajterminál.
Rasz Lanuf a lázadók kezére került
A líbiai felkelők kezére került vasárnap Rasz Lanuf - jelentette a helyszínről az AFP francia hírügynökség tudósítója. A várost - amely egyben jelentős olajterminál - március 12-én hódították vissza a Kadhafihoz hű erők.
Rasz Lanuf 370 kilométerre nyugatra van Bengázitól, a felkelők keleti fellegvárától, és 210 kilométerre Adzsdábíja stratégiai fontosságú várostól, amelyet szombaton vettek vissza a kormányerőktől. Ez utóbbiak folyamatosan vonulnak vissza Moammer Kadhafi líbiai vezető szülővárosa, Szirt felé.
Kadhafit száműznék
Rendezési javaslatot tett a líbiai válság megoldására Franco Frattini olasz külügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban; a római elképzelés szerint Kadhafi száműzetésbe vonulna. A La Repubblica című római baloldali lapnak nyilatkozva Frattini közölte: most, hogy sem Európa, sem az ENSZ nem tekinti elfogadható tárgyalópartnernek Kadhafit, nem lehet számításba venni olyan megoldást, hogy ő hatalmon maradjon. Frattini úgy fogalmazott, hogy "Kadhafi száműzetése esetén másként alakulnának a dolgok". Mint mondta: még a Kadhafi-rezsimen belül is vannak olyan emberek, akik "ezen dolgoznak". Frattini közölte, hogy olasz részről kedden Londonban mutatják be a rendezési tervet a líbiai válság megoldásán dolgozó országok képviselőinek.
Chavez: Washington Szíriában is líbiai megoldást akar
Hugo Chávez venezuelai elnök szombaton "cinizmussal" vádolta "az imperializmust" (amely alatt az Egyesült Államokat érti), "új formátumú" invázió alkalmazásával, amelyet Líbia után Szíriára akar kiterjeszteni a nép védelmének ürügyével. A venezuelai vezető az állami tv-csatorna által közvetített beszédében beszámolt arról, hogy telefonon beszélt Bassár el-Aszad szíriai államfővel, akit "humanistaként" jellemzett, akiben szerinte "nincs semmi szélsőség", ellenkezőleg, "az emberiesség iránt nagyon is érzékeny" rendelkező emberről van szó.
A szíriai tüntetésekre utalva Chávez azt állította, hogy az Egyesült Államok immár Damaszkuszt fenyegetik, a halottakért a szíriai elnököt teszik felelőssé, "már azzal vádolják az elnököt, hogy gyilkolja népét". "Majd jönnek a jenkik, és bombázni akarják ezt a népet, hogy megmentsék: ez a birodalom cinizmusa" - mondta a venezuelai elnök, aki szerint az imperializmus "megőrült", és "veszélyesebb, mint egy majom borotvapengével". Chávez szerint - aki újólag elítélte Líbia bombázását - az új módszer lényege: erőszakos, fegyveres konfliktusok szítása, vérontás kikényszerítése egy országban, majd bombázás, beavatkozás, a természeti kincsek eltulajdonítása és az ország gyarmattá változtatása.
Gates: Kadhafi katonái másutt megölteket hoznak a légicsapások helyszínére
Robert Gates amerikai védelmi miniszter szerint felderítési jelentések azt jelzik: Moammer Kadhafi katonái másutt megölteket hoznak a koalíciós erők által végrehajtott légicsapások helyszíneire, hogy ezzel a Nyugatot tegyék felelőssé az emberek haláláért. Gates erről szombaton a CBS News amerikai tv-csatornának adott interjújában beszélt. Az egy héttel ezelőtt a nyugati országok által Líbia ellen indított légi akciók kapcsán az amerikai védelmi miniszter kijelentette: "számos titkosszolgálati jelentés van a birtokunkban arról, hogy Kadhafi az általa megölt emberek holttestét az általunk támadott helyszínekre viszi". A tripoli vezetés azzal vádolta a nyugati országokat, hogy az elmúlt hét légitámadásaiban csaknem száz civil vesztette életét, de nyugati katonai vezetés cáfolta, hogy polgári áldozatai lettek volna a légierő akcióinak.
A közép-líbiai Szabhára mért légicsapást a koalíciós légierő
A közép-líbiai Szabhára mért légicsapást a Kadhafi-ellenes nyugati katonai koalíció légiereje a líbiai állai televízió szombat éjszakai híradása szerint. A katonai forrásra hivatkozó hivatalos líbiai tudósítás szerint a nyugati légicsapások célpontjai katonai és polgári körzetek voltak a Tripolitól, a fővárostól 750 kilométerre délre fekvő Szabhában. Más részleteket egyelőre nem közöltek.
Kadhafi kenőpénzekből erősítette hatalmát
2009-ben Kadhafi ezredes vezető munkatársai összehívták a Líbiában működő 15 nemzetközi olajtársaság vezetőit és azt követelték, hogy cégeik adják össze azt a másfél milliárd dollárt, amelyet Líbiának a Pan Am légitársaság 103-as járatának felrobbantása, azaz a Lockerbie-i merénylet és más terrortámadások miatt kell megfizetnie. Amennyiben erre nem hajlandók, közölték velük, az "komoly következményekkel jár" olajkoncesszióikra nézve - jegyezte fel az amerikai külügyminisztérium erről a találkozóról.
The Daily Telegraph: a líbiai felkelők al-Kaida kapcsolatai
A líbiai felkelők vezére, al-Haszidi több szállal kötődik az al-Kaidához. Ő maga Afganisztánban harcolt, a felkelők közül sokan az amerikaiak ellen fogtak fegyvert Irakban. Al-Haszidi dicsérte az al-Kaidát, amelynek tagjai „jó muszlimok, hősies háborút vívnak a betolakodók ellen”-- írja a londoni lap.