A felkelők segítségére sietett a Nyugat Líbiában – percről percre
percről percre

A felkelők segítségére sietett a Nyugat Líbiában – percről percre

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A nemzetközi koalíció katonai akciójában a líbiai légvédelem jelentős része megsemmisült, az akció kezdete óta Kadhafi nem tudott légicsapást mérni az ellenállókra. Ahogy a NATO átveszi a Líbia elleni katonai fellépés irányítását, az Egyesült Államok fokozatosan megkezdi hadihajóinak kivonását a Földközi-tenger térségéből. A Líbia elleni nemzetközi koalícióban részt vevő államok, valamint az Arab Liga és az Afrikai Unió kedden külügyminiszteri szintű találkozót tart Londonban.

Most érkezett

Van-e keresnivalójuk a nyugati hatalmaknak Líbiában?

A világnak addig nincs keresnivalója a líbiai háborúban, amíg nem tudjuk, mibe vágunk bele - írja a Líbiában nyugati és egyes arab államok esetleges részvételével zajló nemzetközi beavatkozással kapcsolatban a Foreign Policy magazin hasábjain egy szakértő. Szerinte a beavatkozás támogatói három cél keverékét tartják szem előtt, de e három cél nem feltétlenül egészíti ki egymást. Egy másik szerző viszont arról ír, reméli, nem késett el a beavatkozás.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1
29 30 31 32 33
40

Berlusconi csak támaszpontokat bocsát rendelkezésre

A katonai akcióról egyeztető párizsi rendkívüli találkozón Silvio Berlusconi olasz kormányfő elmondta, hogy országa egyelőre csak támaszpontok rendelkezésre bocsátásával támogatja a nemzetközi akciót, de szükség esetén kész részt venni a bevetésekben is. A miniszterelnök szerint Olaszországot nem veszélyeztetik a líbiai rakéták. Berlusconi azt is reméli, hogy "Kadhafi meggondolja magát".

Elavult a líbiai hadsereg fegyverzete

Néhány tízezerre tehető csak azon katonák száma, akik hűségesek Kadhafihoz. A hadsereg fegyverei - köztük a repülőgépek - pedig eléggé elavultak. Fel sem vehetik a versenyt a nyugati haderőkkel.

Légitámadások még ma - mondta a holland miniszterelnök

Brit, francia és kanadai gépek vehetnek részt az első líbiai légitámadásokban - mondta a holland miniszterelnök a BBC szerint. A támadásokra szombaton, a későbbi órákban kerülhet sor.

A NATO még mindig nem hozott politikai döntést

A szombati párizsi nemzetközi válságtanácskozáson egyetértés született a líbiai beavatkozásról, de a NATO brüsszeli székhelyén a 28 tagország nagykövete továbbra sem jutott politikai megállapodásra a közös fellépés ügyében. (MTI)

A németek nem vesznek részt a Líbia elleni akcióban

Angela Merkel német kancellár a szombati párizsi rendkívüli találkozón közölte, a világ jelentősebb hatalmai egységesek abban, hogy véget kell vetni az erőszaknak Líbiában, de megerősítette, hogy országa nem vesz részt a katonai beavatkozásban. Berlin tartózkodott az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatának csütörtöki szavazásán, amely jóváhagyta a líbiai légtérzár megteremtését. Merkel ugyanakkor jelezte, hogy Németország kész arra, hogy az Egyesült Államok helyett ellássa az afgán légtér ellenőrzését az AWACS felderítő repülőgépekkel, így az amerikai gépeket bevethetik Líbiában.

Párizsban döntöttek a katonai fellépésről Líbia ellen

Amerikai, európai és arab vezetők eldöntötték szombaton Párizsban, hogy azonnal katonai akciót indítanak Líbiában a polgári lakosság védelmében - jelentette be a francia elnök szombaton Párizsban.

Brit miniszterelnök: Kadhafi hazudott, sürgősen cselekedni kell

David Cameron brit miniszterelnök szerint Kadhafi megszegte az ígéretét, ezért meg kell állítani őt. A környező országok is egyetértenek az ENSZ határozataival a miniszterelnök szerint. Cameron szerint Kadhafi hazudott, megszegte azt a fegyverszünetet, amit megígért. Ezért eljött a cselekvés ideje, és sürgősen kell cselekedni - tette hozzá a brit miniszterelnök.

ENSZ-főtitkár: Kadhafinak távoznia kell

Ban-ki Mun ENSZ-főtitkár kijelentette: Moammer Kadhafi líbiai vezető teljes mértékben legitimitását vesztette, távoznia kell a hatalomból - idézte a francia Figaro az ENSZ-főtitkár a spanyol El Mundónak adott interjúját.

Sarkozy: megvédjük Bengázit!

Nicolas Sarkozy francia elnök jelezte: a líbiai légtérbe berepülő francia vadászgépek meg fogják akadályozni a Bengázi elleni támadásokat és készek arra, hogy a líbiai hadsereggel is szembeszálljanak. Sarkozy közölte: Kadhafi "még el tudja kerülni a legrosszabbat", ha tiszteletben tartja az ENSZ BT határozatát. Az elnök jelezte: a diplomácia kapui újra megnyílnak, mihelyst az agresszió megszűnik. (Le Monde)

1
29 30 31 32 33
40