A felkelők segítségére sietett a Nyugat Líbiában – percről percre
percről percre

A felkelők segítségére sietett a Nyugat Líbiában – percről percre

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A nemzetközi koalíció katonai akciójában a líbiai légvédelem jelentős része megsemmisült, az akció kezdete óta Kadhafi nem tudott légicsapást mérni az ellenállókra. Ahogy a NATO átveszi a Líbia elleni katonai fellépés irányítását, az Egyesült Államok fokozatosan megkezdi hadihajóinak kivonását a Földközi-tenger térségéből. A Líbia elleni nemzetközi koalícióban részt vevő államok, valamint az Arab Liga és az Afrikai Unió kedden külügyminiszteri szintű találkozót tart Londonban.

Most érkezett

Szabadon engedtek három nyugati újságírót

Moammer Kadhafi líbiai vezető utasítására a kormányerők szabadon engedtek kedden éjjel három nyugati újságírót, akik március 19-én az ország keleti felében lévő Tobruk térségében tűntek el. Az AFP francia hírügynökség két különtudósítója - Dave Clark újságíró és Roberto Schmidt fotós - és Joe Raedle, a Getty Images nemzetközi fotóügynökség amerikai munkatársa már meg is érkezett a Tripoli belvárosában álló Rixos hotelbe.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1
5 6 7 8 9
40

Dollármilliárdokba kerülhet Amerikának a líbiai légtérzár

Dollármilliárdokba kerülhet Amerikának a líbiai légtérzár fenntartása - jelentette kedden a Stratégiai és Költségvetési Felmérés Központjára (CSBA) hivatkozva a US News and World Report. A nemzetbiztonsági stratégiára és az azzal kapcsolatos kiadások felbecsülésére szakosodott, pártok fölött álló kutatóintézet tanulmányban vette számba a légtérzár fenntartásának különböző forgatókönyveit. Az intézmény becslései szerint a repüléstilalmi övezet hat hónapig tartó érvényesítése 1,18-3,4 milliárd dollárjába kerülhet az amerikai adófizetőknek. A költségeket a katonai beszerzésekre vonatkozó szerződések adataira alapozva számították ki.

Martonyi a líbiai határon járt

Az egyiptomi-líbiai határnál járt kedden Martonyi János külügyminiszter, aki az Európai Unió nevében tájékozódott arról, hogy milyen segítségre van szükségük a líbiai háború elől a szomszédos országba menekülőknek.


 

Románia részt veszt a fegyverembargó betartatásában

Románia egy fregattal részt vesz a Líbia elleni fegyverembargó érvényre juttatásában.

Németország kivonja csapatait Lbiából

A NATO líbiai beavatkozása után Németország minden csapatát kivonta az észak-atlanti szövetség földközi-tengeri műveleteiből.

Újabb légitámadás indult Tripoli térségében

Kedden este újabb légitámadás kezdődött Tripoli térségében, és robbanásokat is lehetett hallani a környéken.

Négy katonai rpülőgép érkezett a szudai támaszpontra

Megérkezett a Kréta szigetén lévő szudai légitámaszpontra a Katar által a nemzetközi koalíció rendelkezésére bocsátott négy katonai repülőgép - közölte kedd este a görög vezérkar.

A szerbek beszüntetnék a harcokat Líbiában

Szerbiát területének 11 héten át tartó bombázására emlékeztetik a líbiai fejlemények, és a legfontosabbnak a harci cselekmények beszüntetését tartja, hogy ne legyen még több civil áldozat.

Párizs irányító testületet hozna létre

A katonai beavatkozáshoz "egy politikai irányító testület" létrehozását ajánlotta külügyminiszteri szinten Franciaország a Líbia elleni nemzetközi koalíció tagjainak.


 

Az első francia berepülések a Charles de Gaulle-ról

Megérkezett a líbiai vizekre a legnagyobb francia hadihajó, a Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó, s kedden már fedélzetéről indultak meg a francia harci gépek a líbiai légtérbe - jelentette be Párizsban a francia vezérkar szóvivője. A francia berepüléseket korábban közvetlenül Franciaországból, Saint-Dizier és a korzikai Solenzara repülőteréről indították.

1
5 6 7 8 9
40