Bin Laden halott – percről percre
Utolsó frissítés:
Az Egyesült Államok katonai műveletben végzett Oszama bin Ladennel, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjével - jelentette be vasárnap éjjel Barack Obama amerikai elnök. Percről percre a bejelentés következményeiről a hvg.hu-n.
Most érkezett
79 amerikai katona és egy kutya vett részt az akcióban
A New York Times (NYT) szintén a pakisztáni légierő nem tudott az akcióról, és tartottak az USA illetékesei attól, hogy esetleg összecsapásra kerül sor az amerikaiak és a pakisztániak között. A NYT szerint összesen 79 amerikai katona és egy kutya vett részt az akcióban.
Percről percre
Meghalt bin Laden egyik fia is
Az abbotábádi épületben az összecsapásban bin Laden mellett három másik férfi is életét vesztette, aki közül az egyik a terrorista vezér fia volt - közölte a Fehér Ház.
Oszama lelövése: meghalt az élő pajzsként használt asszony is
Az élő pajzsként használt asszony, aki a tűzharc során életét vesztette, feltehetően bin Laden egyik felesége volt.
Megugrott az internetforgalom a halálhírre
Oszama bin Laden megölésének bejelentése után drasztikusan nőtt az internetforgalom világszerte.
Londoni szakértő: "megtizedelt" al-Kaida vesztette el vezérét
Oszama bin Laden halálával a legújabb kori nem állami terrorizmus egyik legerőteljesebb szimbóluma "tűnt el a színről", ám az al-Kaida terrorhálózatot már vezérének megölése előtt is "megtizedelték" Maha Azzam professzor szerint. A brit Királyi Külügyi Intézet, a Chatham House elemzője úgy véli: a folyamatos amerikai katonai támadások gyengítették a szervezetet, amelynek alvezéreit elfogták vagy megölték, a felső vezetés száműzetésbe kényszerült, és a hálózat műveleti képessége komoly mértékben szétzilálódott. Az al-Kaida megbénításának azonban megvolt az ára: kikezdte a polgári szabadságjogokat a nyugati demokráciákban, demokratikus kormányokra vetült a kínvallatás gyanúja, és a guantánamói táborban önkényesen tartanak fogva őrizeteseket - fejtegette a Chatham House szakértője. (MTI)
Élő pajzs: egy nő mögé bújt a halála előtt Oszama
Halála előtt "élő pajzs" mögé bújt a hírhedt terroristavezér.
A világ legkeresettebb terroristája immár Zavahiri
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) néhány órával Oszama bin Ladennek, az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat vezetőjének halála után frissítette a leginkább keresett terroristákról kiadott listáját, amelynek élén immár bin Laden eddigi helyettese, Ajmán az-Zavahiri áll.
Perui elnök: Ez a boldoggá avatott II. János Pál első csodája
Oszama bin Laden terroristavezér halála a vasárnap boldoggá avatott néhai II. János Pál pápa "első csodája" - mondta hétfőn Alan García Perez perui elnök.
Repülőgép-hordozón adták meg a végtisztességet Oszamának
Az amerikai erők muszlim szertartás szerint, egy repülőgép-hordozó fedélzetén, az Arab-tengeren adták meg a végtisztességet Oszama bin Ladennek - közölte hétfőn Washingtonban egy névtelenül nyilatkozó amerikai hivatalos forrás. "Ma az elhunyt számára vallási szertartást tartottak a Carl-Vinson amerikai hadihajó fedélzetén. Ezt az iszlám hagyományok szerinti temetés követte. A halottat megfürdették és testét fehér szövetbe burkolták" - jelentette ki a tisztségviselő. (MTI)