A szakemberek a trópusi csendes-óceáni régió két szigeténél talált ősi korallfosszíliák havi növekedési mértékét vizsgálták annak megállapításához, hogy a melegedő klíma milyen hatással, illetve egyáltalán hatással van-e az El Nino jelenségre. 

Az elmúlt évezredek átlaghőmérsékleteinek és csapadékmennyiségeinek rekonstruálása révén a kutatók arra jutottak, hogy az éghajlati jelenség sokkal rendszeresebbé és intenzívebbé vált a 20. században. Annak ellenére azonban, hogy az El Nino gyakoriságának növekedése statisztikailag jelentős, a fosszíliák által szolgáltatott bizonyítékok alapján a kutatók mégis úgy vélik, hogy a déli oszcilláció (ENSO) már az elmúlt évszázadokban is számos variációban jelentkezett, következésképpen az El Nino elmúlt évtizedekben tapasztalt változásait nem lehet egyértelműen összekapcsolni a légköri szén-dioxid-koncentráció növekedése által okozott klímaváltozással. (A déli oszcilláció olyan légnyomás-ingadozás, amely a délkeleti Csendes-óceán magas nyomású, illetve az Indonézia és Észak-Ausztrália fölötti alacsony nyomású központ között megy végbe.)  

"Az El Nino 20. században tapasztalt változékonysága korántsem példa nélküli" - húzta alá Kim Cobb, a Georgia-i Technológiai Intézet Föld- és Légkörtudományi Tanszékének klimatológusa. Mint hozzátette, a 20. század csupán statisztikailag kiemelkedő ebből a szempontból. A szakemberek a Science című folyóiratban közölték eredményeiket.