szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mégsem kapnak 600 ezer eurós kártérítést a nyomozás egykori vezetőjétől a Portugáliában már csaknem kilenc éve eltűnt brit kislány, Madeleine McCann szülei.

A lisszaboni ítélőtábla hatályon kívül helyezte a polgári bíróság korábbi döntését – közölte a Público című lap a szülők ügyvédjére hivatkozva.

Korábban egy lisszaboni bíróság 500 ezer euró kártérítést és 2010 óta számítva további 106 ezer euró kamatot ítélt meg a szülőknek, Kate és Gerry McCann-nek, amiért Goncalo Amaral főfelügyelő 2008-ban megjelent, Az igazság a hazugságról című könyvében azt állította, hogy a gyermek valójában meghalt, holttestét pedig a szülők elrejtették. A bíróság megtiltotta a könyv árusítását és utánnyomását, és az annak alapján készült dokumentumfilm bármiféle újbóli bemutatását is.

A 2015-ös ítélet érvénytelenítésével a legfelsőbb bíróság visszavonta a könyvárusítás tilalmát is. "Meglepett minket az ítélet. A legfelsőbb bíróságon fogunk fellebbezést benyújtani" – mondta Isabel Duarte, a család ügyvédje.

A Leicestershire-ben élő McCann család 2007 májusában nyaralni utazott a portugál tengerpartra. Madeleine szülei, Kate és Gerry McCann a lakosztályuk közelében vacsoráztak barátaikkal, amikor a kislány – néhány nappal negyedik születésnapja előtt – eltűnt a szobából, ahol aludt. A portugál hatóságok 2008-ban eredménytelenül zárták le a nyomozást. A vizsgálatot 2013-ban újraindították, de a kutatások nem hoztak semmiféle értékelhető új eredményt.

A szülőknek továbbra is meggyőződésük, hogy lányukat elrabolták, és életben van.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!