Amerika két rendkívül népszerűtlen jelölt közül választhatott magának új elnököt
percről percre

Amerika két rendkívül népszerűtlen jelölt közül választhatott magának új elnököt

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az Egyesült Államok a 45. elnökét választotta meg 2016. november 8-án. A kérdés egyértelmű volt: demokrata Hillary Clinton győz, és ő lesz az USA első női elnöke, vagy a Republikánus Párt jelöltjeként indult Donald Trump, aki az első olyan elnök lenne, aki korábban semmilyen politikai posztot (kormányzó, képviselő szenátor) nem töltött be. Megújul a képviselőház és a szenátus harmada is, illetve megannyi államban választottak kormányzót, illetve tartottak nészavazásokat. Ebben a percről percre összeállításban a választás napjának eseményeit követheti - urnanyitástól urnazárásig.

Most érkezett

Bepanaszolták Trump fiát - "kétfarkúzott"

Eric Trump ugyanis feltette a Twitterre a szavazólapjának fotóját, pedig New York államban ez tilos. A demokraták nyomban lecsaptak a lehetőségre és panaszt tettek a republikánus jelölt fia ellen.

Az eredmények alakulását itt követheti percről percre.

Ön hogy látja?
Az Egyesült Államokban van? Írja meg nekünk, mit tapasztal, mit gondol a választásról, látott-e valami érdekeset, kinek szurkol, egyszóval bármit, amit fontosnak tart megosztani az elnökválasztásról.
ugyelet@hvg.hu

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4

Obamával és választási pumpa mixszel teszi le a voksát a Spotify

Obama beköszön, aztán Aretha Franklin, Michael Jackson és Otis Redding énekel a demokrata győzelemért.

Nem kéne vitatkozni az asszonnyal!

Egy idős pennsylvaniai nő és férje a jelek szerint nem tudott közös nevezőre jutni a keddi voksolásig, mindketten más-más jelöltre szavaztak. Az asszony határozottan kifejezte az őt kérdező riporternek, hogy egyáltalán nem lenne boldog, ha megválasztanák az első női elnököt, vagyis Hillary Clintont. A férje viszont, mint kiderült, az lenne. Vajon miről beszélgethettek, amikor hazamentek a szavazás után?

 

Ön átmenne az amerikai állampolgársági teszten?

Az addig rendben van, hogy amerikai elnök csak az lehet, aki az Egyesült Államokban szavazott, de választani mg választhat bárki, ha az USA állampogára lesz.

De vajon ön átmenne-e az állampolgársági teszten? Próbálja ki.

A Newsweek szerint Európa Clintont akarja

A hetilap a London School of Economicsszal közösen közölt elemzést arról, hogyan látják Európában a két amerikai elnökjelöltet. E szerint az európaiak "hitetlenkednek, aggódnak,  elképednek és mérgelődnek", amikor az amerikai elnökválasztás lehetséges következményeit kommentálják.

Hillary Clinton Washingtonban

Európa vezetői alapvető különbséget látnak Hillary Clinton és Donald Trump között – állapítja meg az elemzés, s hozzáteszi, hogy az európaiak történelmileg mindig a demokratákat favorizálták, őket kedvelték, s ez alól a mostani elnökválasztás sem kivétel.

Simon Reich, a newarki Rutgers Egyetem világpolitikai kutatásokkal foglalkozó professzora úgy véli, Hillary Clintont, az Obama-kormányzat külügyminisztereként nagy elismerés és megbecsültség övezte, mind az Egyesült Államokban, mind külföldön. Ezzel szemben az európai vezetőket – Simon Reich kutatásai szerint – Donald Trump álláspontja félelemmel töltötte el, részben mert nyíltan az Oroszországhoz közeledés mellett kötelezte el magát, részben pedig mert a NATO költségvetésének, az amerikai hozzájárulásnak az újratárgyalását helyezte kilátásba. Aggasztotta őket az is, hogy Trump a külpolitikát hajlamos üzleti tranzakciónak tekinteni.

Assange tagadja az orosz vonalat

Védekezett a WikiLeaks kiszivárogtató portál kedden azon vádak ellen, amelyek szerint Oroszország manipulálta volna, amikor az amerikai elnökválasztási kampány idején több ezer üzenetet szivárogtatott ki, és ezekkel kellemetlen helyzetbe hozta Hillary Clinton demokrata párti elnökjelöltet.

Julian Assange, a portál alapítója támogatóihoz írt hosszú levelében biztosított arról, hogy "nem az amerikai választás kimenetelének befolyásolása iránti személyes vágyából" cselekedett, hanem azért, mert az általa vezetett szervezet "a nagyközönségnek a tájékozottsághoz való jogát" védelmezte.

"A Clinton-tábor névtelen forrásokra vagy a hírszerzéstől származó homályos, spekulatív közleményekre hivatkozott, hogy (a WikiLeaks) Oroszországtól való alantas függését sejtesse. A Clinton-tábor sosem volt képes erre bizonyítékot szolgáltatni, azon egyszerű okból, hogy ilyen nem létezik" – tette hozzá Assange.

A WikiLeaks október 7-től John Podestának, Hillary Clinton kampányfőnökének a Gmail-fiókjából származó üzeneteket tett közzé. John Podesta nem erősítette meg, de nem is cáfolta az üzenetek hitelességét, de azzal vádolta meg Oroszországot, hogy Moszkva követte el a hackerakciót Donald Trump republikánus elnökjelölt javára.

A fogadóirodák szerint nem kérdéses, ki nyer

A Reuters utánanézett, mit mutatnak a fogadóirodák, kinek adnak nagyobb esélyt a győzelemre. A válasz egyértelmű: Clinton 75-80 százalékon áll, szemben Trump 20-25 százalékával.

Így fütyülték ki Trumpot, amikor szavazni ment

Voltunk szavazni - üzenik az ősfeministának

Susan Brownell Anthony (1820-1906) a női egyenjogúság legendás harcosa rochesteri (New York állam) sírja tele van Voltam szavazni-matricákkal. Hívei azért üzennek neki a túlvilágra, mert Amerikának először lehet nő az elnöke.

1 2 3 4
Hozzászólások