Bakeyle, a Nyúl, vagy Afweyne Dhibic, a Nagy Száj. Két kalózvezér a több tucatból vagy százból, akik az utóbbi hetekben ismét gyakorolni kezdték régi mesterségüket a Szomáliától északra és keletre lévő vizeken, az Ádeni-öbölben és az Arab-tengeren. Az elrabolt vízi járművek között van egy olajtanker nyolcfős Srí Lanka-i legénységgel, egy indiai zászló alatt hajózó teherhajó és egy pakisztáni tulajdonban lévő élelmiszer-szállító is. Március óta legalább fél tucat támadás történt, míg tavaly egy sem. Tengerhajózási források szerint egyértelmű, hogy ismét felütötte fejét a tengeri rablás, és már az első esetekre is a szomáliai partoktól 150–300 kilométerre, a nyílt vizeken került sor.
A szomáliai tengeri zsiványok modern kori első fellépése nagyjából 2005-től 2012-ig tartott. Akkor a kalózok szinte mindent eltérítettek, ami a vízen úszott: jachtot, teherszállítót, óriástankert, vitorlást, sőt a The New York Times szerint egyszer – tévedésből – még egy amerikai haditengerészeti hajót is. Az Afrika szarvánál lévő tengeri utakon évente 700 milliárd dollár értékű áru halad át, a kalózok tiszta nyeresége pedig visszafogott becslések szerint is több százmillió dollárra rúgott – bevétel főként a váltságdíjakból származott. A kereskedelemben okozott kár pedig minimum 5-6 milliárd dollár lehetett. A kalózkodás csúcsán, 2011 elején egyszerre 32 hajót és 736 túszt tartottak fogva a banditák, és abban az évben összesen 237 támadást jegyeztek fel. Az iparág akkorára fejlődött, hogy a klánok, kiskirályok és hadurak még kalózszövetséget is létrehoztak Testület névvel, szóvivőkkel és a kalózkodás szabályzatával.
A jelentős károk miatt a nemzetközi közösség összefogott, és 2013-tól egészen tavalyig jelentős mértékben megtisztította a kérdéses tengereket. Az EU és a NATO is részt vett a katonai járőrözésben, több millió dollárnyi üzemanyagot használva el a majd 3 ezer kilométer hosszú szomáliai partok mentén, amely az egyik leghosszabb a kontinensen. Segélyszervezetek is csatlakoztak az ügyhöz, képzést nyújtva a szomáliai fiatalok ezreinek, hogy ne kalózkodásra adják a fejüket. A kereskedelmi hajók pedig úgy védekeztek, hogy fegyveres testőrséget alkalmaztak, és gyorsan, nagyobb ívben kerülték el Kelet-Afrika partjait.
Csakhogy mindez rendkívül sokba került. A NATO tavaly decemberben levonult, a segélyszervezetek más fenyegető veszélyek elhárítására, így például az Iszlám Állam elleni küzdelemre, az éhínség enyhítésére csoportosították át a forrásokat. A kereskedelmi hajók pedig visszatértek az olcsóbb régi – zsoldosok nélküli és lassúbb, kerülőket kiiktató – menetállapotba. Ezt pedig szinte azonnal érzékelték a „szabadságon lévő” vagy „nyugdíjba vonult” kalózok, akik főként a Szomália északkeleti részén lévő, de tőle 1998-ban függetlenségét deklaráló Puntföldről lendültek újra akcióba. Egyik régi-új központjuk Eyl városa, amely a Tom Hanks főszereplésével készült, egy hajónak és legénységének az elrablásáról szóló, Phillips kapitány című filmben is felbukkant.
A martalócok indítéka és háttere semmit sem változott. A fő okok között szerepel az illegális halászat a tonhalban és más értékes halfajtában gazdag vizeken. A térségben iráni, jemeni, dél-koreai, thaiföldi és egyéb halászhajók garázdálkodnak, hol engedély nélkül, hol pedig a puntföldi hatóságok által sok-sok pénzért kiadott hamis jóváhagyással. A külföldiek halászatára ugyanis csak a mogadishui szövetségi kormány mondhatna igent. Ráadásul a hívatlan vendégek gyakorta nemzetközileg betiltott módszerekkel dolgoznak, vagyis olyan fenékhálókkal, amelyek mindent felszednek, így számos élőlényt – például teknőst, cápát, delfint – elpusztítva, és tönkretéve a tengeraljat. A barbár „vadászattal” nemcsak a tengeri ökorendszer pusztul el, de a túlhalászat miatt a szomáliai falusiak elvesztették kereseti forrásukat.
A főként a maguk és családjuk megélhetéséért aggódó helyi halászok kezdetben azért fogtak fegyvert, hogy megvédjék felségvizeiket. Aztán a felbőszült önkéntes őrökből testőrök lettek, mert kiderült, hogy a külföldi halászok védelme kifizetődőbb. Közvetítők az Öböl menti államokban pénzért árulják az „engedélyeket”, gyakran a korrupt szomáliai kormányzati tisztviselők hallgatólagos támogatásával. A puntföldi vagy a központi kabinet maga is nyakló nélkül adja ki az engedélyeket, tavaly például Kína 10 millió dollárért kapott halászati jogot. De aztán a védelmi pénznél is nagyobb üzletnek bizonyult a kalózkodás, és így váltak tengeri martalócokká az egykori szomáliai halászok.
A kalózjáték az idén még vonzóbb lehet. Szomália egyike azon négy afrikai országnak, ahol az ENSZ szerint súlyos éhínség fenyeget, a 10,5 milliós ország közel kétharmadát érintheti az éhhalál. A három éve tartó szárazság szinte felperzselte az országot, a mezőgazdaság összeomlott, az állattartók az ország bizonyos részein elvesztették jószágaik 65 százalékát. A törvénytelenség révén özönlik a fegyver, egy PKM géppuska ára például néhány hónap alatt majdnem a felére, 8500 dollárra csökkent. Közben a gyenge központi kormányzat ellen harcot folytat az al-Sabaab szélsőséges szervezet, Puntföldön pedig megjelent az Iszlám Állam is, amelynek a becslések szerint már háromszáz fegyverese van ott.
A politikai bizonytalanság sem ad okot reménykedésre. Februárban elnöknek választották ugyan az 55 éves Mohamed Abdullahi Mohamed egykori kormányfőt, de a folyamatot sokan bírálták. A technokrataként független személyiségnek tartott, amerikai–szomáliai kettős állampolgár politikus kétségkívül évtizedek óta a legdemokratikusabb módon került hatalomra, de a bírálók szerint mégiscsak vitatható módon. A hónapokkal ezelőtt kezdődött folyamat során 14 ezer idős elöljáró és vezető személyiség megválasztott 275 képviselőt és 54 szenátort, akik aztán szavaztak az új államfőről. A kihívás mindenesetre óriási: a megosztott, fegyveresek uralta és a klímaváltozás által sújtott ország kormányozhatatlan, miközben a lakosság több mint 70 százaléka 30 éven aluli és jórészt munkanélküli.