Folyamatosak a harcok Ukrajnában, az EU fegyvereket küld, hétfőn lesz orosz - ukrán tárgyalás – percről percre az ukrajnai háborúról
Utolsó frissítés:
Fegyvereket küld az EU Ukrajnába - jelentette be Ursula von der Leyen bizottsági elnök. Közben Orbán Viktor rendkívüli interjút adott a köztévének, ahol elmondta, Magyarország ha akarna, se tudna katonai eszközöket küldeni másoknak. Az olaszok is fegyvert küldenek Ukrajnának, és katonákat Magyarországra. Közben este fél 7 felé megszólaltak a szirénák Kijevben, ahol hétfő reggelig kijárási tilalom van életben. Közben nem kizárt, hogy Fehéroroszország is beszáll a háborúba. Kövesse élő tudósításunkat.
Most érkezett
Miközben megalakul az ukrajnai nemzetközi brigád, Fehéroroszország Moszkva mellett szállhat be a háborúba
Új alakulatot, egy nemzetközi brigádot hoznak létre az ukrán hadseregben – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, az egységhez olyan külföldiek csatlakozhatnak, akik hajlandóak segítséget nyújtani az orosz agresszió visszaveréséhez.
Percről percre
Megvan, hol tárgyal egymással az ukrán és az orosz fél
Volodimir Zelenszkij ukrán és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő megegyezett arról, hogy a két ország határán lévő Pripjaty-folyó térségében találkoznak Ukrajna és Oroszország képviselői. A tárgyalásokat mindenféle előzetes feltételek nélkül tartják meg – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Románia lőszert, katonai felszerelést és gyógyszert küld Ukrajnának
Az ország katonai és civil kórházai pedig készen állnak az ukrán sebesültek fogadására - jelentette be vasárnap a bukaresti kormány szóvivője.
Varga Judit egy kétgyermekes kárpátaljai családot fogad az otthonába
Az igazságügyi miniszter félmillió forintot is adományozott.
Az EU rendkívüli megbeszélést tart az ukrán menekültek segítéséről
Az Európai Unió belügyminiszterei a mai nap folyamán rendkívüli megbeszélést tartanak az ukrán menekültek megsegítéséről - értesült a Guardian.
Már legalább 368 ezer ukrán hagyta el hazáját, és a számuk tovább nő - közölte az ENSZ menekültügyi szervezete vasárnap. A becslések szerint akár 4 millió ember kereshet új otthont a konfliktus miatt, a legtöbben Lengyelországba, Szlovákiába, Magyarországra, Romániába és Moldovába menekülnek.
Lengyelországban az uniós tisztviselők belső jelentése szerint akár 70 órát is várakozni kell a határátlépésre, míg Szlovákiába hét óráig tart a bejutás.
Lezárhatják a teljes uniós légteret az orosz gépek elől
Az Európai Unió teljes légterének lezárása az orosz gépek elől lehet a következő szankció Moszkva ellen. A javaslat ma este kerül az uniós külügyminiszterek elé – erősítette meg a Reutersnek egy uniós tisztviselő. Az európai országok közül több (Olaszország, Nagy-Britannia, Lengyelország, Románia, Moldova, Németország, Finnország, Csehország, Bulgária, Ausztria, Izland, Svédország) már bevezette a légtérzárat a teljes orosz légiforgalomra, vagy egyes légitársaságokra vonatkozóan.
Elsírta magát a szinkrontolmács Zelenszkij beszéde alatt
Megható jelenetnek lehettek tanúi az egyik német televízió nézői. A szinkrontolmács elsírta magát élő adásban, miközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszédét fordította.
Visszafoglalhatták Harkovot az ukránok
„Az ukrán csapatok visszafoglalták Harkovot” – jelentette be Telegram csatornáján a helyi kormányzó. Oleg Sinegubov szerint a második legnagyobb ukrán város ismét teljesen az ő kezükben van.
„Az orosz csapatok vasárnap reggel törtek be a másfél milliós városba, mely alig 30 kilométerre fekszik az orosz határtól. A nyilvánosságra került videók szerint a településen súlyos utcai harcok voltak.
Corriere: Olaszország fegyvert küld Ukrajnának és katonákat Magyarországra
Az olasz sajtó szerint olasz különleges egységek érkeznek Magyarországra és Romániába. Ukrajnának rakétavetőket, gépfegyvereket és lőszert szállíthat Olaszország.
Fehéroroszország is beszállhat a háborúba
Az orosz oldalon.