Ukrajna átvette a kezdeményezést, az orosz külügyi szóvivő a letteket nácizza – a háború csütörtöki hírei
Utolsó frissítés:
Eddig az ukránok reagáltak az oroszok lépéseire, most ez a tendencia megfordulni látszik, Marija Zaharova igazán zokon vette, hogy a lett parlament terrorizmust támogató országnak nyilvánította Oroszországot.
Most érkezett
Aszódi Attila: Ha szétlövik is a zaporizzsjai atomerőművet, ide csak minimális sugárzás jutna el
Veszélyes helyzet alakult ki a zaporizzsjai atomerőműnél, de olyan mennyiségű sugárzás semmiképpen sem szökhet ki a reaktorokból, ami Magyarországon lakosságvédelmi intézkedéseket tenne szükségessé – mondta a HVG-nek Aszódi Attila, a BME Természettudományi Karának dékánja.
Percről percre
Ukrajna átvette a kezdeményezést a háborúban, de az ország egysége gyengülni látszik
Sokszor beszéltek már fordulópontról az ukrán háborúban, de míg korábban az ukránok reagáltak az orosz lépésekre, most fordult a kocka. Közben Zelenszkij elnök konfliktusba került a hadsereg vezetőjével, illetve a frontvonalban lévő településekkel.
361 gyerek halt meg Ukrajnában a háború kezdete óta
Közzétette a friss adatokat az ukrán emberi jogi biztos a háború gyermekáldozatairól. Eszerint az orosz invázió február 24-i kezdete óta a 361 halálos áldozat mellett 705 kiskorú sebesült meg, 204-et tartanak nyilván eltűntként, és 6 159 gyereket deportáltak az oroszok. (Guardian)
Az ukránok előálltak a háborús helyzetre épített limuzinnal – videó
Túl sok értelme mondjuk nincs, de legalább feltűnő.
Műholdképek mutatják: több orosz harci gép is megsemmisült a krími légibázist ért támadásban
A félszigeten található Szaki légibázist kedden és szerdán érték találatok. Most pedig kiderült: a támadásban legalább nyolc orosz harci repülőgép megsemmisült, vagy legalábbis megrongálódott. A légibázis állapotáról műholdfelvételek is árulkodnak. Az újabb információk szerint ez egy célzott támadás eredménye, ami két ütemben zajlott le: augusztus 9-én reggel, és augusztus 10-én délután. A légibázis kb. 160 kilométerre van a frontvonaltól. (BBC)
Foreign Policy-kommentár: A háború az EU egyenjogú tagjává teszi Közép-Európát
Korábban az tűnt a jólét receptjének, ha valaki másolta a nyugati országokat. Azonban az idealizált külföldi modell a vártnál több gondot hozott, sőt, kitermelte ellenállóit is, például Orbán Viktort.
Már 101 ezer ukrajnai menekült kapott munkát Csehországban
Már több mint 101 ezer ukrajnai menekült kapott munkát Csehországban – közölte szerdán a Twitteren a cseh munkaügyi és népjóléti minisztérium a munkaügyi hivatal nyilvántartására hivatkozva. Az Ukrajna elleni orosz támadás februári kezdete óta eltelt nem egészen fél év alatt összesen 409 400 ukrajnai menekült kapott speciális vízumot a cseh idegenrendészettől, amely 1 éves tartózkodásra, munkavállalásra, az egészségügyi és a szociális rendszer, valamint az iskolahálózat igénybevételére jogosít fel. Becslések szerint a menekültek közül mintegy 300 ezren tartózkodnak továbbra is Csehországban, a többiek részben visszatértek Ukrajnába, vagy Nyugatra távoztak. A cseh általános iskolákba szeptembertől mintegy 40 ezer ukrán gyermeket írattak be szüleik. A cseh kormány és a sajtó szerint Csehország célországnak számít az ukrajnai menekültek számára. Csehországban már a háború kirobbanása előtt is mintegy 210 ezer ukrán állampolgár dolgozott hivatalos engedéllyel. Az újonnan érkezett menekültekkel együtt így az ukránok képezik ma a legnagyobb külföldi nemzetiségi csoportot Csehországban. (MTI)
Több mint 12 ezren érkeztek az országba Ukrajna felől szerdán
Augusztus 10-én 0 óra és 24 óra között az ukrán–magyar határszakaszon 6634 fő lépett be Magyarországra, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 5726 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett. A beléptetettek közül a rendőrség 355 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást. Az ukrajnai háború elől szerdán 146 ember, köztük 34 gyermek érkezett Budapestre vonattal. (ORFK/MTI)
Júliusban több mint 200 hackertámadás történt Ukrajna ellen
Az ukrán hálózati vészhelyzeteket elhárító csoport, a CERT-UA szerdai jelentése szerint júliusban 203 kibertámadást indítottak ukrajnai szolgáltatások ellen. A támadók kiléte nem ismert. A lezajlott támadások közül 56 kormányzati vagy azzal kapcsolatos felületeket érintett.
Ha a zaporizzsjai létesítményt rákötik a Krím félsziget hálózatára, az ukránok elvágják a vezetékeket
Petro Kotyin, az Enerhoatom ukrán állami atomipari vállalat vezetője szerdán az áramvezetékek elvágását helyezte kilátásba, amennyiben Európa legnagyobb atomerőművét, a zaporizzsjai létesítményt rákötik az Oroszország által elcsatolt Krím félsziget hálózatára. „Úgy vélem, hadseregünk készen fog állni erre, ha szükségessé válik” – mondta az RBK-Ukrajina hírügynökségnek nyilatkozva. Kotyin szerint ez még az előtt megtörténhet, hogy az atomerőművet leválasztják az ukrán hálózatról. Mint mondta, Oroszország már régóta össze akarja kapcsolni az atomerőművet a Krím félszigettel. „Ehhez teljesen le kell választani az atomerőművet az ukrán energiahálózatról, és rá kell csatlakoztatni arra a vezetékre, amely a Krímet összeköti a kahovkai vízerőművel” – ismertette az Enerhoatom vezetője. Kotyin kijelentette, hogy az ukrán csapatok ebben az esetben lőni fogják az áramvezetékeket. (MTI)