Az EU berendelte az orosz nagykövetet, leválthatták a harkivi vereségért felelős orosz tábornokot – háborús híreink
Utolsó frissítés:
Elon Musk arról értekezett, hogy az ukránok nem nyerhetik meg a háborút, így nem csoda, hogy ukrán oldalról elég heves reakciókat kapott. A frissen behívott orosz katonákat elvileg nem vethetik be Oroszországon kívül, ám egyelőre még a Kremlben sem tudják, hogy hol is húzódnak az ország határai. A harkivi vereségért felelős orosz tábornoknak mindeközben mennie kellett.
Most érkezett
Japán kiutasította szapporói orosz követet
Japán felszólította a szapporói orosz konzult, hogy október 10-ig hagyja el az országot, megtorlásul a vlagyivosztoki japán konzul múlt havi kiutasításáért – közölte kedden a külügyminisztérium.
A döntés azután született, hogy az orosz biztonsági szolgálat, az FSZB szeptemberben közölte, hogy kémkedés gyanúja miatt őrizetbe vette a vlagyivosztoki japán konzult, és felszólította, hogy hagyja el az országot.
Takeo Mori külügyminiszter-helyettes berendelte Mihail Galuzin orosz nagykövetet, és tájékoztatta őt Japán döntéséről. Az ország egyúttal "persona non grata"-nak, azaz nemkívánatos személynek nyilvánította a szapporói orosz konzult, és követelte, hogy hat napon belül hagyja el az országot.
Galuzin szerint egyértelmű, hogy a japánok legújabb döntése csak a kétoldalú kapcsolatok további romlásához vezethet, amelyek Tokió destruktív politikája miatt amúgy sem nevezhetők jónak.
(Reuters)
Percről percre
Az EU berendelte az orosz nagykövetet az ukrajnai annexiók miatt
A közösség szerint az orosz döntések semmisek, és nem lehet semmiféle joghatásuk.
Leválthatták a harkivi vereségért felelős orosz tábornokot
Alekszandr Zsuravljov vezérezredest a szíriai orosz csapatok eddigi parancsnoka, Roman Berdnyikov váltja a Nyugati Katonai Körzet élén.
A részleges mozgósítás elrendelése óta már 200 ezren kaptak behívót Oroszországban
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szerint több mint 200 000 embert hívtak be katonai szolgálatra azóta, hogy Oroszország két héttel ezelőtt „részleges mozgósítást” hirdetett – írja a RIA Novosztyi. Sojgu akkor arról beszélt, hogy a részleges mozgósítás célja 300 000 tartalékos bevonultatása.
Az orosz parlament felsőháza is megszavazta a négy ukrajnai régió annektálását
Ratifikálta az orosz parlament felsőháza (Szövetségi Tanács) hétfőn a négy, orosz ellenőrzés alá került ukrajnai régió Oroszországhoz való "csatlakozásáról" szóló szerződéseket.
A Szövetségi Tanács plenáris ülésén egyhangúlag szavazta meg a Donyecki és a Luhanszki Népköztársasággal, valamint a Herszon és a Zaporizzsja megyével megkötött szerződést. Egy nappal korábban az alsóház, az Állami Duma is hasonlóképpen határozott.
A négy régiónak Oroszországhoz való csatlakozásáról tartott népszavazást, valamint a területek annektálását a külföldi országok közül csak Észak-Korea tekinti legitimnek.
(MTI)
BM: Uniós kiegészítő források az ukrajnai menekülők ellátására
Az Európai Unió Bizottsága 21,1 millió euró támogatást biztosított Magyarország számára az Ukrajnából menekülők ellátásából fakadó többletterhek csökkentésére – tudatta a Belügyminisztérium (BM) kedden az MTI-vel. A közlemény szerint Magyarország február 24-ét követően már több mint 900 ezer menekülőt fogadott Ukrajnából.
"Az érkezők ellátása során a honvédséggel, a rendőrséggel, a katasztrófavédelemmel, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanáccsal, a regionális és helyi hatóságok, a civil és egyházi szervezetek bevonásával, valamint a lakosság önkéntes munkájával erőn felül teljesít" – írták.
"A gördülékeny ellátás érdekben gyűjtőpontokat és segítségpontokat hozott létre, ahol gondoskodott és gondoskodik az érkezők élelmezéséről, szállásáról, egészségügyi ellátásáról, tanácsadásról, a hivatali ügyek intézésének támogatásáról" – írták.
Ezen felül megszervezte a kórházi és egészségügyi ellátást, a menekülők ingyenes utazását, és ingyenes szálláshelyeket tett elérhetővé – tették hozzá.
A BM közleménye szerint mindezen tevékenységek jelentős hazai forrást igényeltek és igényelnek, az ukrajnai háborúhoz köthető kiadásaik mértéke mintegy 28 milliárd forint.
Kitértek arra, hogy a magyar–ukrán határ minden határállomása mellett létrehozott segítségpontokon és a BOK csarnokban a kormányhivatalok, a kormányzati szervek és a karitatív szervezetek munkatársai napi 24 órában várják a segítséget kérőket.
A kormány biztosítja az ukrajnai háborús menekült gyermekek iskoláztatását, valamint támogatja a menekültek munkavállalását – hangsúlyozták.
Mint jelezték: "az Európai Unió Bizottsága május 18-án határozatot hozott az Ukrajnából érkező személyek tömeges beáramlása által leginkább érintett tagállamok (Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia és Csehország) támogatására a 2021-2027. pénzügyi időszak Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap (MMIA) és a Határigazgatási és Vízumpolitikai Eszköz (HAVE) forrásainak keretéből".
A források tagállamok közötti elosztása során a tagállamba érkező Ukrajnából menekülők, valamint az Ukrajnával határos határszakaszok forgalmának március 31-ei statisztikai adatait vették figyelembe – fűzték hozzá.
Az MMIA forrásaiból 9,6 millió euró, a HAVE forrásainak keretéből 11,5 millió euró összeggel járul hozzá a bizottság az Ukrajnából menekülőkkel kapcsolatos, február 24. és augusztus 23. között felmerült magyar kiadásokhoz – áll a BM közleményében.
(MTI)
Több orosz képviselő szavazta meg a Dumában az annexiót, mint amennyi jelen volt
Az alsóház elnöke, Vjacseszlav Vologyin szerint technikai hiba történt, és senkinek nem kellene aggódnia plusz-mínusz egy szavazat miatt.
Észak-Korea hitelesnek ismerte el a megszállt területeken zajlott népszavazások eredményét
A TASZSZ orosz állami hírügynökség arról számolt be, hogy Észak-Korea támogatta az Ukrajna négy megszállt területén tartott „népszavazások” eredményeit, amelyeket az ukrán hatóságok Kijevben „propagandashownak” és „törvénytelennek” minősítettek. „Tiszteletben tartjuk az Oroszországgal újraegyesülni kívánó lakosok akaratát, és támogatjuk az orosz kormány álláspontját, hogy ezek a régiók az ország részévé váljanak” – idézte a TASZSZ a kommunista távol-keleti diktatúra külügyminisztériumát.
(TASZSZ)
ORFK: Több mint 10 ezren érkeztek Ukrajnából hétfőn
Az ukrán–magyar határszakaszon 5263-an léptek be hétfőn Magyarországra, a román–magyar szakaszon belépők közül 4980-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t.
A beléptetettek közül a rendőrség 165 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik ezen időtartamon belül fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.
Vonattal 37 ember, köztük 18 gyermek érkezett Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve – tudatta az ORFK.
(MTI)
További 120 ezer embert hívnak be katonai szolgálatra Oroszországban
Ez a lépés független a részleges mozgósítás keretében besorozottaktól.