Biden vitatja Zelenszkij állítását, Odesszára lőttek ki rakétát az oroszok – a háború hírei
Utolsó frissítés:
Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja 267. napja zajlik. Kövesse itt a legfontosabb híreit!
Most érkezett
Áramszünetek Ukrajna-szerte
Kijevben időlegesen lekapcsolták az áramszolgáltatást – közölte a főváros áramellátásáért felelős társaság (DTEK).
Az ukrán hatóságok korábban arról tájékoztattak, hogy a keddi orosz rakétacsapások több mint 30 ukrajnai infrastrukturális létesítményt rongáltak meg.
Az Ukrenergo nemzeti energiatársaság bejelentette, hogy az ország egész területén tervezetten, lépcsőzetesen időnként kikapcsolják az áramot.
Percről percre
A CIA vezetője a lengyel elnökkel találkozott
Egyeztetést tartott szerda este Andrzej Duda lengyel elnök és az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, William Burns Varsóban.
A találkozóról szóló lengyel tájékoztatás szerint a felek az általános biztonsági helyzetről és a legutóbbi fejlemények körülményeiről tárgyaltak.
Burns korábban Ankarában, majd Kijevben is megfordult. Az ukrán fővárosban akkor járt, amikor az oroszok ismét rakétákkal lőtték.
Odesszára lőttek ki rakétát az oroszok
Az ukránok szerint a dél-ukrajnai kikötővárost, Odesszát orosz rakétatalálat érte csütörtök reggel.
Az Ukrinform jelentése szerint a közép-ukrajnai Dnyipróból is robbanásokat jelentettek. Városszerte megszűnt az áramszolgáltatás.
Biden vitatja Zelenszkij állítását
Bár az ukrán államfő meg van győződve arról, hogy a kedden Lengyelországban lezuhant rakéta – amely két embert megölt Przewodówban – nem ukrán volt, az amerikai elnök megcáfolta.
Joe Biden azt mondta: a röppályája alaján nem valószínű, hogy a rakéta Oroszországból indult. Amikor pedig felvetették neki, hogy Volodimir Zelejnszkij mást mondott, azt felelte:
Nem erre van bizonyíték.
(Sky News)
Közel 9 ezren érkeztek Ukrajnából szerdán
Az ukrán–magyar határszakaszon 4954-en léptek be szerdán Magyarországra, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 3810-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
A beléptetettek közül a rendőrség 163 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
Vonattal 27 ember, köztük 10 gyerek érkezett Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve.