Radar 360 az USA-elnökválasztásról: Trump győzelmet hirdetett, pedig nem dőlt el
Még mindig nem tudjuk, ki nyert, de a jelöltek már kiálltak a nyilvánosság elé. Sok múlik a levélszavazatokon. A hvg360 rendkívüli hírei.
Még mindig nem tudjuk, ki nyert, de a jelöltek már kiálltak a nyilvánosság elé. Sok múlik a levélszavazatokon. A hvg360 rendkívüli hírei.
Egyelőre megjósolhatatlan, hogy ki lesz a következő amerikai elnök. A zavargások már megkezdődtek. A hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
Az amerikai kormányzat talpnyalókból és lojálisokból áll, a jelek szerint senki erre hivatott nem vállalja, hogy megállítsa Donald Trump ámokfutását – írja a Pulitzer-díjas történész-újságíró.
A szövegben egyszer sem hangzik el a zsidó, a haláltábor vagy a gázkamra szó. Mégis a háború ellen, a szeretet érdekében szól.
Április elsején Horváth László drogügyi kormánybiztos benyújtotta az új drogtörvény tervezetét, amelyet el is fogadott az Országgyűlés, és benne maradt az a kitétel is, hogy fogyasztó elkerülheti a büntetést, ha feldobja a dílerét. A Duma Aktuál csapata némi ornitológiai kitérő után elemezte a helyzetet. Mi lesz ezután a Trainspottinggal vagy Ganxsta Zolee munkásságával? Jön a DÁP mellé a DOPE? Mi lenne, ha a herbál a felsőbb, tehetősebb rétegek kábítószere lenne? És ami a legfontosabb: valóban segít az új szabályozás?
A várakozásoknak megfelelően, de azokat felülmúló arányban nyerte a román elnökválasztás első fordulóját a szélsőjobboldali George Simion. A kérdés, hogy összeáll-e az őt megállítani képes szövetség Nicusor Dan bukaresti főpolgármester mögött.
Szerdán kezdődik az Andor második és egyben utolsó évada, amellyel a Disney méltóságot tudott adni az ezer sebből vérző Star Warsnak. A franchise utóbbi éveiben sok millió rajongót veszített, agyba-főbe kritizálták a filmeket és a sorozatokat is, amiért ostoba történetmeséléssel és gyenge identitáspolitikával igyekeztek pontokat szerezni. És akkor jött egy sötét háborús széria egy távoli galaxisból.
Nevettünk a történeten, amikor Caligula a lovát nevezte ki konzulnak. Most úgy néz ki, minden elemző tévedett. Mi Donald Trump mesterterve, ami miatt válságba döntené a világot?