Anne Applebaum: Ezért buknak meg a diktatúrák

3 perc

2025.04.14. 13:45

Az amerikai kormányzat talpnyalókból és lojálisokból áll, a jelek szerint senki erre hivatott nem vállalja, hogy megállítsa Donald Trump ámokfutását – írja a Pulitzer-díjas történész-újságíró.

Az Amerikai Egyesült Államok alapító atyái nem véletlenül választották el egymástól a hatalmi ágakat, mert Donald Trump példáján látni, mekkora bajt okozhat, ha összekeverednek – írja az USA egyik legpatinásabb folyóiratában, a The Atlanticben Anne Applebaum Pulitzer-díjas történész-újságíró.

A szerző sem tudja persze, hogy az elnök miért visszakozott a vámok ügyében, de az biztos, hogy saját akaratából hátrált meg. Ahogy mondta: ösztönből, ám ezt hívhatjuk szeszélynek is. Viszont ugyanígy bármikor újra el is rendelheti a vámterheket – tette hozzá Applebaum.

A Kongresszust vezető republikánusok nem voltak hajlandók élni a törvényhozás jogkörével, hogy megállítsák vagy mérsékletre intsék elnöküket. A kormányzat talpnyalókból és lojálisokból áll, akik még azon az áron is készek megvédeni a Fehér Ház ellentmondásos politikáját, hogy emiatt ők maguk hülyének látszanak.