Kokainkaland: A magyar származású üzletember, aki sokszor volt jókor rossz helyen
8 perc
2020.12.30. 08:20
A formálódó magyar gazdasági elitben tűnt fel a rendszerváltás után, a Tőzsdei Kurír című lapot is megszerezte, majd bedöntötte, a kilencvenes évek közepén viszont arról számoltak be a lapok, hogy egy érdekeltségébe tartozó hajón nagy mennyiségű kokaint találtak a jamaikai rendőrök. Hargitay Péterről aztán évtizedekig semmit nem lehetett hallani, míg egy újabb nemzetközi botrányban fel nem bukkant a neve. Dezső András a magyar kokainkereskedelmet bemutató Magyar kóla című könyvében Hargitay jamaikai kábítószerügyét is rekonstruálta. A kissé zavaros történetben Hargitayt végül felmentették, az egyik érintettnek pedig golyót repítettek a fejébe.
„Miután ebben az országban MSZMP-csúcstitkárokból MDF-miniszterek lettek, miért ne lehetne egy komoly üzletemberből kokaincsempész?”
- így reagált 1995 nyarán a szocialista éra sztárbankára, Fekete János korábbi MNB-elnökhelyettes, amikor újságírók arról fagatták, hogy egykori üzlettársa, Hargitay Péter elég nagy slamasztikába került. A Reuters hírügynökség ugyanis arról számolt be, hogy a jamaicai rendőrség letartóztatott egy volt magyar állampolgárt, mert az érdekeltségébe tartozó teherhajón tizenhat kiló kokaint találtak.
A férfit, akinek a kezén bilincs kattant, Peter Hargitaynak hívták (a nyitóképen róla készült montázs a Képes 7 1989. augusztus 19-i számából / forrás: Arcanum). Mivel a Hargitay nem egy tucatnév, a budapesti gazdasági elit köreiben villámgyorsan híre ment, hogy a kokainügy főszereplője ugyanaz a Hargitay, aki mások mellett Fekete Jánossal is üzletelt. Csakhogy az őrizetbe vételéről szóló hírnél többet nem tudott meg a nyilvánosság Hargitay kokainkalandjáról, 1995 után feledésbe merült a sztori, jó ideig senki nem hallott a magyar származású üzletemberről.
Hargitay öt éves koráig élt Magyarországon, szülei 1956-ban emigráltak. Felnőtt fejjel az üzletember a magyaron kívül már folyékonyan beszélt németül, franciául, angolul, illetve portugálul, hollandul, svédül is megértette magát. A tanulmányairól keveset tudni, annyi bizonyos, hogy tolmácsképzőbe járt, és különféle tanácsadói pozíciókban bukkant fel nem épp jó hírű cégek és nagymenő vállalkozók mellett. A nyolcvanas évek közepén a hírhedt Union Carbide vegyi cégnek adott kommunikációs tanácsokat, közvetlenül azután, hogy a vállalat üzemi balesete Indiában több ezer áldozatot követelt.
Dolgozott a huszadik század leghíresebb olajmágnásának, az erőszakos stílusáról ismert Marc Rich amerikai–izraeli–spanyol–belga üzletembernek is, aki botrányosnál botrányosabb ügyletekkel szerezte több milliárd dollárra becsült vagyonát. Rich kijátszotta az olajembargókat, de még adót sem fizetett, így nem csoda, hogy a nyolcvanas években már menekülnie kellett az Egyesült Államokból, és húszévnyi bujkálás után adott csak neki kegyelmet az akkori amerikai elnök, Bill Clinton.
A rendszerváltáskor Hargitay két svájci kanton tiszteletbeli magyar konzuli pozíciójának a várományosa lett, majd az első szabadon megválasztott kormány külügyminisztere, Jeszenszky Géza át is adta neki a megbízólevelet. Nem tudni, hogy a pályaív ilyetén alakulásában mekkora szerepet játszott Hargitay pénztárcája, de tény, hogy az üzletember akkoriban kétmillió forinttal támogatta az MDF-et. Hargitayra amolyan életművészként, jópofa figuraként tekintettek Budapesten, aki még a legunalmasabb társasági eseményt is fel tudta dobni elragadó személyiségével.
„Unalmas az a parti, ahol nincs ott Hargitay”
– mondogatták akkoriban felsőbb körökben.