Magyar Péter a politikai sárm iskolapéldája – interjú Sonnevend Júlia amerikai-magyar médiaszociológussal

Impozáns tudományos karriert futott be az USA-ban, mi a titka?

Sonnevend Júlia: Egyik pillanatról a másikra kerültem be egészen más közegbe, a Yale jogi karára, ahol az amerikai elnököket is „képzik”, és minden második diák azzal jön ide, hogy majd elnök lesz. Bármit kérdezett a professzor, minden kéz mindig a magasban volt. A Columbia egyetemre négy főt vettek fel a doktorira több száz jelentkezőből. Hiába voltam itthon is jó tanuló, stréber, éjjel nappal tanulnom kellett az első években, menni, mint egy tank. A sikert és a szabadságot nem ingyen adják.

Ma már véglegesített professzor, a Sárm című könyvével hatalmas ismertséget is szerzett választott hazájában. Most már érezheti úgy, hogy megérkezett, és lassíthat?

A könyv valóban nagy siker, egymás után adom az interjúkat az amerikai lapoknak. Amikor a New Yorkerben megjelent rólam egy portré, úgy éreztem, most már tényleg vége a bevándorlói státuszomnak. Aztán reggel vittem a kisfiamat az iskolába, és azt mondja: mama, tudod, hogy te nem jól mondod a Thursdayt? Fél óráig ezt gyakoroltatta velem. Akkor rájöttem, hiába minden, én bevándorló maradok. Neki viszont már nincs akcentusa. Tud magyarul is, amiben nagyon sok munka van, rengeteget olvasunk magyarul, szombatonként magyar iskolába jár, de ő már amerikai lesz.

A könyvében a politikusi sármról ír, volt erre hasonló terminus technikus, méghozzá a karizma, mi a különbség a kettő között?

A karizma a távolságtartáson alapul, valaki, aki fölöttünk áll, akinek magasabb rendű, akár általunk nem is értett mozgatórugói vannak. A sárm azonban, amivel korunk politikusainak egy része él, épp azt sugallja, hogy olyan vagyok, mint te, úgy gondolkodom, úgy élek, mint te: kolbászt töltök, lángost eszem, hamburgert sütök. Holott Orbán Viktor, vagy épp a milliárdos Donald Trump élete, gondolkodása szinte semmiben sem hasonlít a hétköznapi emberéhez. A közösségi média által megkonstruált sármmal sikeresen hitetik el az ellenkezőjét.

Sonnevend Júlia

Veres Viktor

A könyvben az illiberális sárm példája Orbán Viktor. De azt hiszem még egy magyar politikus is bekerülhetne…

Valóban

Magyar Péter a politikai sárm iskolapéldája.

Minden posztján ott van ő, akkor is, amikor a poszt egyáltalán nem róla szól. Használja a testét, a fiatalságát, ami pocakos, öregedő ellenfelével szemben még hatásosabb.

Mohammad Javad Zarif iráni külügyminiszter és Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor is szerepel a könyvben, egyikükről sem a sárm jut eszembe.

Ez a két példa a diplomáciai sármoffenzíváról szól. A perszonalizálódott politika korában, ha egy ország a róla kialakított negatív képet próbálja megváltoztatni, ma leginkább a vezető politikusait dobja be. Ezek az akciók sokszor csak időlegesek, mint Kim Dzsong Uné is.

A sárm tehát negatív fogalom a politikában?

A sármban a hétköznapi és politikai értelemben is benne van a csábítás és az ámítás. Nemegyszer épp a sármjuk segítségével tudják fenntartani egyesek a bántalmazó kapcsolatokat. De nem csupán negatív értelemben beszélek róla, hiszen Új Zéland előző miniszterelnöke, a liberális Jacinda Ardern minden apró-cseprő dolgot megosztott a híveivel, így vonva be őket a politika mindennapjaiba. A sármja valójában a sebezhetőségének, a tökéletlenségének a vállalásából táplálkozott. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felépített sármja pedig konkrét segítséget, még fegyvereket is hozott a hazájának.

Ön a karrierje során használta a saját sármját?

S.J. Amikor a Yale-n a mentoromnak, Jeffrey Alexandernek mondtam, hogy a következő könyvem címe a sárm, rám nézett, és azt kérdezte: „önéletrajz lesz?” Amerikába közepes nyelvtudással érkeztem, keresnem kellett valamit, amivel áthidalom a nyelvi, kulturális akadályokat.