A világméretű mobilkészülék-eladások 23 százalékkal emelkedtek a harmadik negyedévben a tavalyi év hasonló időszakához, és 7 százalékkal az előző negyedévhez képest, ami 146,1 millió eladott készüléket jelent az említett időszakban – állapította meg az IDC piackutató cég.
|
|
Hasonló statisztikát készített az iSuppli Corporation, amelynek eredményei a fő trendben nem, de a konkrét számokban meghaladják az IDC adatait. Az iSuppli kutatásában a második negyedévben 168,5 millió eladott készülékről beszélnek, a harmadikban pedig már 170 millióról, ami nem egészen 1 százalékos emelkedésnek felel meg. Az iSuppli adatai szerint 2004 első kilenc hónapjában 508 millió készüléket értékesítettek, de az utolsó negyedévben visszaesik a növekedés üteme, és várhatóan csak 167 millió készülék kerül a boltokba, ami a raktárkészletek felhalmozódásának köszönhető, és 1,8 százalékos csökkenést mutat. A visszaeséssel együtt az iSuppli előrejelzése szerint várhatóan 675 millió készüléket szállítanak a gyártók az értékesítőkhöz. Ez 18 százalékos növekedés lenne 2003-hoz képest.
Az IDC elemzése szerint a növekedés titkát a piac kínálati oldalán kell keresni, hiszen a gyártók komoly erőfeszítéseket tettek a termékportfoliók innovációjának, fejlesztésének és megújulásának folyamatos fenntartására. Ennek eredménye a telített piacokon megfigyelhető erős készüléklecserélési trendre. A készülékeladások növekedése azonban nagymértékben köszönhető a fejlődő piacok terebélyesedésének is – mondja az iSuppli.
Azokat a gyártókat jutalmazták vásárlásaikkal a fogyasztók, akik jól pozícionált és széles körű portfolióval álltak elő a bevezető, a sztenderd és a csúcskategóriás készülékek piacán egyaránt – mondta el David Linsalata, az IDC elemzője.
A Nokia például a második egymást követő negyedévben könyvelhetett el növekedést piaci részesedését tekintve, ami mára ismét 30 százalék fölé emelkedett. A finn óriásvállalat divat-, kamerás és üzleti vállalkozásokat megcélzó készülékeket, valamint többfunkciós mobiltelefonokat dobott piacra. A skandináv multit követő gyártók között páros versenyek alakultak ki egyszer a Motorola (14,2%) és a Samsung (13,8%), másodszor pedig a Siemens (7,6%) és az LG Electronics (7,2%) között. Ez utóbbit követi a Sony Ericsson kevesebb mint egy százalékos lemaradással – zárul az IDC-elemzése.
Az iSuppli mérései szerint a Nokia 13,2 százalékkal növelte eladásait: 51,4 millióra 45,4-ről. A Nokia így növelte előnyét az őt üldöző Motorolához képest, amelynek piaci részesedése az iSuppli szerint fél százalékponttal kevesebb, mint amit az IDC mért. Nagyobb eltérés, hogy az amerikai piackutató cég a finnek feltámadását árpolitikájukkal magyarázza, melynek keretén belül átlagosan 5 százalékkal csökkentették áraikat, míg a többi eredeti készülékgyártó emelte. Ez a cég elemzői szerint azt jelzi, hogy a Nokia a kisebb vásárlóerejű fogyasztókat megcélozva az egyszerűbb készülékekre összpontosít.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm

