Ismert a jelenség, amikor egy idősödő ember találkozik valakivel, akit jól ismer, a neve azonban nem jut eszébe. Az illető ilyenkor ijedten állapítja meg, hogy kezd szenilis lenni. Pedig nem így van. A legújabb kutatások szerint az idő múlásával sok információt tárolunk az agyunkban, egy idősebb általában többet, mint egy fiatal. A 65 évnél idősebb embereknek csak a 10 százaléka szenved Alzheimer-kórban, a többség agya jól működik, csak másképpen, mint a fiataloké.
A korral ugyan nehezebb koncentrálni egyes adatokra, például névre, vagy telefonszámra, de az értékelő, összefüggést találó képesség megnő. Az agy egy új helyzettel kapcsolatos információt összeveti a rendelkezésre álló korábbi információkkal és szélesebb perspektívába helyezi azokat. Az öregek bölcsességének neurofiziológiai gyökerei ebben vannak - írta a Corriere della Sera című olasz lap.
A Progress in Brain Research című könyv sok példát ismertet erről a jelenségről. Megtudható belőle például, hogy egy feladat kapcsán a fiatalok gyorsabban felfognak minden új információt és emlékeznek mindenre, amit láttak vagy hallottak, az érett korúak azonban jobban fel tudják használni ezeket az információkat. A feladathoz felhasználják az összes kapcsolódó, már korábban szerzett információt és előbb jutnak a megoldáshoz.
A Harvard kutatói a legtehetségesebb diákokat alávetették egy kísérletnek. Bizonyos prioritások szerint kellett kiválasztaniuk és rangsorolniuk sok különböző információt. A feladatot nehezen oldották meg. Ennek oka, hogy az agyuk homloklebenye, amely az egész agykéreg 29 százalékát teszi ki, lassabban működik. Ezt kompenzálandó viszont a kreativitásuk sokkal nagyobb.
Ez történik az idősek esetében is, akiknél szintén a kreativitás kerül előnybe a memóriával szemben, ám ez nem hátrány, hisz kialakulhatnak ebben a folyamatban még új képességek is, amelyek alkalmassá tesznek bonyolult problémák megoldására.
Nem törvényszerű az agy elöregedése. Egy holland nőt 112 éves korában teszteltek a groningeni egyetem kutatói, akik megállapították, hogy értelmi képességei nagyon is jók. Két évvel később az asszony meghalt, agyát saját kérésére felboncolták és kiderült, hogy egy 60 évesének felelt meg.
Kreatívabbak az idősebbek, mint a fiatalok
Ha az agy sok adatot tárul, gyengébb a memória, és több a kreativitás - mutatták ki az amerikai Harvard Egyetem kutatói.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Orbán Viktor nyilvánosságra hozta a beszervezésének kísérletéről szóló dokumentumokat
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
Csak disznóvágásra utazott, és máris beszervezték
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának is dolgozott Feledy Botond, ráadásul hírhedt közvetítőcégeken keresztül
Tarr Zoltán független testületet állított fel az ügynökakták társadalmi hatásainak kezelésére
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
TASZ a Hír TV kitiltása után: Aggasztó, ahogy a házelnök eljárt
Visszautasította az ügyészség Hadházy Ákos újabb feljelentését az aranykonvojügyben
Mi történik egy női bulin? – egy Instagram-posztból lett telt házas partisorozat és működő vállalkozás a HER.
Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatása ügyében
Kiderítettük, miért szerepelnek a kulturális büdzsében a NER-es intézetek
Kényes feladatok sora vár a kedden megválasztott főállamügyészre
Pénzmosás gyanújával letartóztatták a szerb meteorológiai intézet igazgatóját
Fához kikötözött vaddisznóra uszította a kutyáját egy férfi
Az állatvédők orvvadászra gyanakodnak.