Ez nem az első találkozója magyar kollégáival. Orbán Anita külügyminiszterrel pedig már Varsóban is találkozott. Most, hogy már túl vannak a bemutatkozáson, várhatunk konkrét bejelentéseket Budapesten?
Nagyon örülök annak, hogy a Visegrádi Együttműködés újra életre kel. Rendszeresen találkozunk a Külügyek Tanácsában is – sőt, egymás mellett ülünk –, valamint az Európai Néppárt találkozóin is. Nagyra értékeljük Magyarország szerepét abban, hogy számunkra több fontos kérdésben is feloldotta az akadályokat, például az Európai Békekeretből származó visszatérítések és az Ukrajnának a háború korai szakaszában nyújtott segítség ügyében. Örömmel fogadjuk azt is, hogy Magyarország – Lengyelországhoz hasonlóan – lehetővé tette Ukrajna számára a tárgyalási klaszterek megnyitását. Párbeszédünk már most is intenzív és jó hangulatú, és szeretnénk, ha a lengyel–magyar kulturális és gazdasági kapcsolatok ismét visszatérnének a normális kerékvágásba.

Hét hónap telt el a magyarországi választások óta. Azóta számos fejlemény történt, felszabadultak az uniós források és Magyarország döntött az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról is. Elég ahhoz ennyi idő, hogy helyreálljon a bizalom Magyarország iránt az uniós partnerek körében és a NATO-n belül?
Az EU tagállamaiként kötelesek vagyunk jóhiszeműen együttműködni. Mindannyiunknak vannak olyan nemzeti érdekeink, amelyekért küzdünk, de ezeket az Európai Unió egészének jólétét szem előtt tartva határok közé kell szorítanunk. Ez az előző magyar kormány idején néha elmaradt. És valóban, az Ukrajna elleni orosz agresszió idején Moszkvával folytatott egyes kapcsolatfelvételek aláásták a bizalmat. Ha visszaemlékszik, egyes beszélgetések hangvétele olyan közelséget sugallt az orosz féllel, amit mi nem tartottunk helyénvalónak.
Az új magyar kormány sokáig akadályozta az új csatlakozási klaszterek megnyitását a kárpátaljai magyar kisebbség helyzetére hivatkozva. Számított erre?
Az új tagok felvételének folyamatában felmerülő kétoldalú kérdések egyáltalán nem szokatlanok. Ami fontos, hogy milyen szellemben folynak a tárgyalások. Vannak nézeteltérések és nehézségek, de ha megvan a szándék, megoldhatók. És amennyire én tudom, a magyar–ukrán kapcsolatok a helyes irányba haladnak. Természetesen jogukban áll ragaszkodni a kisebbségi jogok védelméhez. Lengyelországban vannak olyan térségek, ahol a települések nevei lengyel, német vagy litván nyelven is fel vannak tüntetve. Mi is elvárjuk litván barátainktól és szövetségeseinktől, hogy Litvániában ugyanezeket az elveket tartsák tiszteletben. Ha egy szomszédos országtól azt kérik, hogy tartson tiszteletben egy önként aláírt szerződést, azzal nincs problémánk. Ha viszont ezt ellenséges politikai eszközként használják, és az emberek észszerűtlenek kezdenek lenni, akkor van.
Számos alkalommal hallottam, hogy a lengyel–magyar kapcsolatok április előtt a történelmi mélypontra jutottak. Ön hogyan jellemezné a jelenlegi állapotukat?