„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Hackereknek sikerült feltörniük a brit Vodafone femtocelláit, azokat az otthonokba, kis cégekhez szánt mini bázisállomásokat, amelyekkel a lefedettséget lehet javítani beltéren vagy egy szűk területen. A hackerek publikálták is a neten a módszert.
A lakásban, irodában rendelkezésre álló térerő és a hívásminőség javítása a célja a Sure Signal nevű mobilállomáson keresztül a The Hacker's Choice (THC) csapat bejutott az mobilszolgáltató hálózatába. Bár saját bevallásuk szerint a hackerek eredetileg csak a berendezés működését akarták megismerni, egy olyan hibát találtak a berendezésben, amely akár arra is lehetőséget ad, hogy hívásokat hallgassanak le, más számlájára telefonáljanak, SMS-ezzenek, vagy lehallgassák idegenek hangpostafiókjait - írja az origo.hu.

A mobilszolgáltató eredeti beállításai szerint a femtocella csak a tulajdonosának, illetve az előfizetéshez rendelt legfeljebb harminc mobiltelefon számára tette lehetővé a kommunikációt. A THC tagjai által megtalált hiba azonban lehetővé teszi azt, hogy a berendezésen kikapcsolják ezt a korlátozást, és bármilyen készülék csatlakozhasson a mini bázisállomáshoz.
A hackercsoport a Full Disclosure IT-biztonsági levelezőlistán nyilvánoságra is hozta az összeszedett információkat és a Vodafone által használt mesterjelszót is. A brit Vodafone egyelőre nem fűzött megjegyzést a kiszivárogtatott információkhoz, magyarországi leányvállalata pedig későbbre ígért tájékoztatást arról, hogy a hiba érinti-e a hazai ügyfeleket, mert a vállalat a hazai vállalati ügyfelei számára is kínál hasonló berendezést Mini Bázis néven.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.