„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Rajtaütöttek három New York-i lakáson és legalább egy, az Anonymous hackercsoportnak tulajdonított számítógépet foglaltak le kedden a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) emberei.

Az Anonymous hackercsoport vállalta magára az Apple szerverei ellen nemrégiben elkövetett támadásokat, s szintén ők bénították meg decemberben a MasterCard és a Visa portáljait. Az Anonymous tagjai a hivatalos titkokat kiszivárogtató WikiLeaks szervezetet tekintik példaképüknek, és azt hangoztatják, hogy nem ártani akarnak célpontjaiknak, hanem csak figyelmeztetni akarnak arra, hogy milyen könnyen veszélybe kerülhetnek azok kliensei.
A hackercsoport nyilvánosságra hozott több, az arizonai rendőrségtől megszerzett magán e-mailt és egyéb adatokat is. Az Anonymous júniusban szövetségre lépett a Lulz Security nevű, hasonló szervezettel, amely a Sony, a CIA és a brit rendőrség weboldalait törte fel.
A FBI ügynökei kedden egy brooklyni és két Long Island-i lakásban tartottak razziát. "A házkutatásokat egy folyamatban lévő nyomozással kapcsolatban hajtották végre" - jelentette ki Peter Donald, az FBI szóvivője.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.