A kínai internet-felhasználók száma mára meghaladta az 500 millió főt az 1,3 milliárd fős ázsiai országban, akiknek közel fele alkalmazza a mikroblogok szolgáltatásait - derült ki a Kínai Internetes Hálózat Információs Központjának legfrissebb felméréséből. A blogtér kivirágzásának egyik következménye, hogy a kormányzat egyre inkább megköveteli a blogolóktól, hogy a valódi nevükön regisztráljanak - állapította meg a szerdai The Guardian című brit lap.Az újság idézte a kínai tájékoztatási minisztert, aki elmondta: kísérletképpen bevezették a mikroblogot írók kötelező regisztrációját Pekingben, Sanghajban, Tiencsinben (Tianjin), Kuangcsouban (Guangzhou) és Sencsenben (Shenzhen). Ha a kísérlet sikeresnek bizonyul, más országrészekre is kiterjesztik ezt a szabályozást."A mikroblog egy új típusú média, amelyen keresztül gyorsan terjedhet az információ, (ezért) jelentős hatású. Tömegekhez jut el, és képes lehet mozgósítani" - idézte Vang Csen (Wang Chen) minisztert a The Guardian.A kínai tisztségviselő kifejtette: a robbanásszerűen terjedő mikroblogok a kormány segítségére is lehetnek abban, hogy a hatalom értesüljön a társadalmi viszonyok, a közvélemény alakulásáról. "Ugyanakkor szükség van az ellenőrzésre is, a társadalmi stabilitást aláásó híresztelések és a káros, például pornográf tartalmak terjedése miatt" - fűzte hozzá a miniszter.
Kínában regisztráltatják a mikrobloggereket
Ugrásszerűen megnőtt Kínában a mikroblogot írók száma, tavaly megközelítette a háromszázmillió főt - írta honlapján a BBC brit közszolgálati adó kínai sajtójelentéseket ismertetve.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.