„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A Global Games App nevű ingyenes webalkalmazásból sokmindent megtudhatunk az újkori olimpiák történelméről, és egyéni érdeklődésünknek megfelelően saját statisztikákat, újszerű összefüggéseket is vizsgálhatunk. Kiderül például, előnyben van-e a vendéglátó ország, kik az esélyesek az egyes sportágakban, vagy milyen csúcsok születnek.
Az üzleti intelligenciával foglalkozó QlikView által fejlesztett, a számítógép mellett mobilos nézetre is optimalizált webalkalmazás arra is alkalmas, hogy a valószínűségeket számoljuk vele, így kiderül például, kinek van a legnagyobb esélye a 100 méteres síkfutásban vagy akár a vitorlázók között. (Aztán persze előfordulhat, hogy meglepetés születik.)
A Global Games App a
címen érhető el asztali gépről és mobilról is. Az alkalmazást a jobb felül található legördülő menüvel lehet magyar nyelvűre kapcsolni.
Az app olimpiákról szól, de a fejlesztőket nem csak a sport szeretete mozgatta. AQlikView hazai képviseletének vezetője, Bakos Tamás elmondta: azt akarták sokak számára szemléltetni, mekkora tudás rejtőzik a jól szervezett információkban, és ez milyen meghökkentő összefüggésekre vezethet.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.