„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Az árvíz miatt lezárták a győri belvárosba vezető egyik hidat és az ipari parkba vezető utak egyikét - közölte a városi útkezelő szervezet.
A járműforgalom elől már korábban elzárt Kossuth-híd belváros felőli oldalán, a Káptalandomb aljában annyira megemelkedett a Mosoni-Duna szintje, hogy ez a szakasz járhatatlanná vált, így a Püspökvárba csak a másik oldalról, jókora kerülővel lehet feljutni.
A Reptéri út egy részén azért kellett leállítani a forgalmat, mert átcsapott a víz az ott folyó iparcsatorna töltésének tetején. Előbb az autóforgalmat állították le, így a délelőtti műszakból hazafelé tartó munkásokat szállító buszok még keresztülmehettek ezen a szakaszon, majd a buszközlekedést is leállították.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.