Török Gábor a parlament mai ülését nézve jött rá a Fidesz egyik legnagyobb hibájára a kampányban
Rétvári Bence ugyanis emlékeztette Magyar Pétert, hogy fideszes volt.
Rétvári Bence ugyanis emlékeztette Magyar Pétert, hogy fideszes volt.
HVG
Az elemző szerint bár Magyar Péterék egyre inkább belakják Orbán Viktor abszolút köztársaságát, egy fontos különbség már látszik a két vezető között.
HVG
Ugyanakkor a Fidesz tiltakozása nem túl hiteles.
HVG
Idén az államfő már nem köszöntötte fel nyilvánosan a volt miniszterelnököt.
HVG
Az elemző egyetért azzal, hogy politikai ára van a források feloldásának.
HVG
A politikai elemző szerint hosszú távon kontraproduktív a miniszterelnök hiperaktivitása.
HVG
A politikai elemző szerint a köztársasági elnök nem érti a lényeget.
HVG
A politológus szerint hamarosan sorban jönnek majd azok a nehéz témák, ahol szinte lehetetlen lesz a teljes tábor megelégedésére dönteni.
HVG
Ha a köztársasági elnök távozik, kevesek szimpátiájára számíthat, de ha nem teszi, „a végső bukása a mainál is nagyobbat fog szólni és a mainál is megalázóbb lehet” - írja a politikai elemző.
HVG
Ő is kíváncsian várja, mihez kezd a példátlan nagyságú felhatalmazással az új hatalom.
HVG
A politológus a Vox Populi friss összesítésére reagált.
HVG
Az elemző már délelőtt arról írt, hogy a miniszterelnök visszaadja parlamenti mandátumát.
HVG
A politológus legtöbbször Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester nevét hallja a különböző, a Fidesz megújulását taglaló találgatásokban.
HVG
Az elemző szerint így jött létre a nemzeti egység.
HVG
A politikai elemző szerint a miniszterek nagyobb szerepet kapnak majd, mint az Orbán-kormányban, vélhetően Magyar Péter jobban épít majd az ő népszerűségükre is.
HVG
A Medián új közvélemény-kutatásáról írt a politológus.
HVG
A politikai elemzőről korábban Deák Dániel és G. Fodor Gábor is azt állította, hogy kormányzati pozícióra hajt.
HVG
Az elemző gyors egymásutánban két grafikont is közzétett különböző szavazatszámokról.
HVG
A politikai elemző szerint egy közvetlenül megválasztott államfő nagyobb legitimitással és tekintéllyel rendelkezne.
HVG
A közmédiaként emlegetett MTVA hirtelen független újságokat idéz a híradójában, és szerda reggel Magyar Péter a Kossuth Rádió és az M1 vendége volt. Láttunk már ilyet a történelemben.
HVG