Török Gábor gyorsan helyretette Sulyok Tamás mondatait

A politikai elemző szerint a köztársasági elnök nem érti a lényeget.

  • HVG

Sulyok Tamás hosszú interjút adott az Indexnek. Török Gábor politikai elemző szerint komoly felismerés a köztársasági elnök részéről, hogy nincs némaságra ítélve, hanem lehetősége van elmondani az álláspontját, érveket hozni, az emberekhez és a politikusokhoz is szólni.

Hozzátette: a beszélgetésből szerinte az is kiderült, Sulyok Tamás továbbra sem érti azt, hogy a köztársasági elnöki pozíció nem csupán közjogi, de politikai tartalommal is bír, hiszen a következőket nyilatkozta: „Egy kormánynak vannak céljai, egy pártpolitikának vannak célkitűzései, az államfő az alkotmányos feladatait végzi, és a létével fejezi ki a nemzet egységét. Itt nincsenek politikai célok. Az államfőnek nincs, és a magyar alkotmány szerint nem is lehet politikai programja.”

Török Gábor Facebook-posztjában más válaszokat is kiemelt az interjúból, például azt, amelyben Sulyok Tamás arról beszélt, hogy a választási kampány különösen olyan időszak, amikor a köztársasági elnöknek egyáltalán nem vagy csak nagyon szélsőséges esetben kell megszólalnia, majd egyik elődjét, Sólyom Lászlót idézve kifejtette, hogy „az ideális államfő a »mozdulatlan köztársasági elnök«, aki csak nagyon fontos ügyekben vagy nagy válságok idején szólal meg”.

A politikai elemző ebben sem ért vele egyet, szerinte a politika nem egyenlő a pártpolitikával.

Politika az is, amikor van véleményem, amikor bizonyos értékek mellett kiállok. Ez a »sólyomi örökség«, és nem az, amiről Sulyok Tamás beszél

– zárta szavait.

Török Gábor néhány nappal ezelőtt is posztolt Sulyok Tamásról, akkor azt írta, hogy nincs számára jó választás, miután Magyar Péter a szemébe nézve lemondásra szólította fel. A miniszterelnök egyébként az Index-interjúra reagálva ismét kifejtette, hogy az államfőnek távoznia kell.

„Ön ugyan a mai propagandainterjújában megpróbálta eltagadni, hogy a magyarok milliói április 12-én a rendszerváltás mellett döntöttek, de ez nem változtat a valóságon. Ön annak a bukott rendszernek a bábja volt, amire a magyarok döntő többsége határozott nemet mondott, és amely aljas rendszert mára a magyarok háromnegyede elutasít. Önnek távoznia kell! És távozni is fog. Május 31-ig még megteheti önként” – írta közleményében.

https://hvg.hu/itthon/20260518_magyar-sulyok-hazudott-a-kettonk-kozott-lezajlott-negyszemkozti-megbeszelesek-kapcsan

Hozzászólások