Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#konstrukció

hvg.hu Tech

Ha ilyen tárhelyet használ, most veszélyben vannak az adatai

Egyre komolyabb problémákra derül fény a Magyarországon is népszerű SanDisk egyes külső SSD-ivel kapcsolatban. Ugyan eleinte úgy tűnt, a meghibásodások háttere szoftveres, most úgy tűnik, tervezési és gyártási problémák elegye keseríti meg a felhasználók életét.

MTI Itthon

Orbán: "lehet, hogy valakinek csalódást fogok okozni"

Reális, de nehezen elérhető célkitűzésnek tartja Orbán Viktor, hogy a magyar gazdaság 2012-ben ne csússzon recesszióba. A kormányfő ezt a Széll Kálmán Alapítvány zárt rendezvényén tartott beszédében mondta, amelyet kedd késő este sugárzott felvételről a Hír TV. A miniszterelnök szerint az év végére törvényi szinten készen áll az az átszervezés, amelytől azt reméli, hogy Magyarország eléri a kitűzött célokat, 2012-ben be kell járatni az új rendszereket, az ország pedig áttérhet a konszolidációs politikára.

hvg.hu Vállalkozás

Széchenyi Terv: új feltételek pályázóknak

Kis- és középvállalkozások március 1-től pályázhatnak először az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében kiírt 93 pályázati konstrukcióra, összesen 1100 milliárd forintra. Ez az összeg része a 2013-ig felhasználható 2000 milliárd forintnyi uniós forrásnak. Buktatók és új előírások pályázóknak.

Illúzió felsőfokon: így tapinthat majd a semmiben

Illúzió felsőfokon: így tapinthat majd a semmiben

Mesterházy Attila Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról: Itt az idő, hogy egy új baloldali blokk jöjjön létre

Mesterházy Attila Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról: Itt az idő, hogy egy új baloldali blokk jöjjön létre

Különleges kísérlet eredménye a repülő villámhárító: mindig oda megy a város fölött, ahova éppen kell

Különleges kísérlet eredménye a repülő villámhárító: mindig oda megy a város fölött, ahova éppen kell

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett

Rakétarendszerek, veteránok és hagymakupolák – képeken Putyin győzelem napi parádéja

Rakétarendszerek, veteránok és hagymakupolák – képeken Putyin győzelem napi parádéja

Parászka Boróka: Két magyarellenes uszítás közt Orbán orra előtt képezte magát Orbán Viktorrá George Simion

Parászka Boróka: Két magyarellenes uszítás közt Orbán orra előtt képezte magát Orbán Viktorrá George Simion

Szigorodnak a szabályok a repülőkön, célkeresztben a mobiltöltő powerbank

Szigorodnak a szabályok a repülőkön, célkeresztben a mobiltöltő powerbank

Nagyban csalt a kriptóval, elbukott, és most tizenkét év börtön vár rá

Nagyban csalt a kriptóval, elbukott, és most tizenkét év börtön vár rá

A címlapról ajánljuk