„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Összesen több mint 5,5 milliárd forinttal kell hozzájárulnia 2012-ben Magyarországnak a NATO költségvetéséhez, ugyanis a 2011-es fizetési kötelezettségek egy részének teljesítését át kellett ütemezni 2012-re - ismerteti a csütörtöki Népszabadság.
Az összeg közel egymilliárd forinttal több, mint amennyit az elmúlt években Magyarország betett a közös kasszába: 2020-ben 3,8 milliárd, 2011-ben pedig 3,6 milliárd forint volt a befizetése. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy Magyarország megemelt összeggel járulna hozzá idén a szövetség költségvetéséhez, hiszen a hozzájárulásokat mindig a tagállamok bruttó nemzeti jövedelemmutatója alapján határozzák meg.
A tavalyi és az idei évre tervezett összeg közötti különbség abból adódik, hogy a honvédelmi tárca a NATO-büdzséhez történő előirányzatból valamivel több mint egymilliárd forintot zárolt az elmúlt évben.A fizetési problémákra vonatkozó kérdésre a Népszabadsággal azt közölte a honvédelmi tárca, hogy a NATO-tól megküldött 2011. évre vonatkozó "fizetési felszólítások teljes mértékben kiegyenlítésre kerültek", tekintettel arra, hogy a HM élt az egyes programok kapcsán felmerülő jóváírási lehetőségekkel.Azt is hangsúlyozták, hogy a fizetési kötelezettségek késedelmes teljesítése nem jár pénzügyi vagy intézményi szankciókkal. Kijelentették: a 2012. évi NATO-kifizetések a tárca költségvetésében biztosítottak - olvasható a Népszabadságban.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.