Letiltják a nem állami adományvonalakat

Csak a központi adományvonal lehet aktív abban az esetben, ha a kormányfő katasztrófaheylzet esetén annak aktiválásáról dönt. Így a katasztrófahelyzetre hivatkozva a korábban a nagy karitatív szervezetekhez befolyó pénzekre a kormány teszi rá a kezét.

  • hvg.hu hvg.hu
Letiltják a nem állami adományvonalakat

A Katolikus Karitász, a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat és az Ökomenikus Szeretetszolgálat adományvonalai elérhetetlenné válnak éppen akkor, amikor katasztrófa idején a legfontosabb volna a lakossági adományvonal biztosítása. Helyette egy központi szám maradhat, ami végül az Emberi Erőforrások Minisztéiumához bekötött bankszámlaszámra érkezteti a hívások összegét. A kormány pedig majd eldönti, hogy az így befolyó pénzből mikor, mire költ.

Mint azt korábban megírtuk, a múlt héten egy végső egyeztetéssel lezárult egy több mint egy éve tartó tárgyalás, mellyel az állam saját hatáskörébe vonja a katasztrófahelyzetet követő telekomos adományozást. A karitatív szervezetek által uralt adománygyűjtő vonalak „piacát” a 1357-es állami telefonszámmal toldják meg, melynek élesítéséhez Orbán Viktor miniszterelnök döntésére van szükség.

 

AP

Ha a nemzeti adománygyűjtő vonal élessé válik, hívásonként és sms-enként 250 forintot ír hozzá a hívó fél számlájához – erről döntöttek az egyeztetésen részt vevők. 
A katasztrófahelyzetre hivatkozva aktiválódó Nemzeti Összefogás Adományvonalával egyidőben az összes karitatív szervezet segélyvonalát le kell kapcsolni - mondta a hvg.hu-nak egy nagy mobilszolgáltató neve elhallgatását kérő szakembere.

Hivatalosan ezt a megbeszélésen azzal indokolták, hogy így a lakossági adományhívások nem keverednek össze (hiszen a karitatív szervezetek adományvonalai folyamatosan működnek), az éles helyzetben történő letiltásuk azonban éppen hogy anomáliát eredményez. Azt, hogy az öt legnagyobb karitatív szervezet által évek alatt felépített és ismertté vált  telefonszám éppen akkor válik elérhetetlenné, amikor arra vélhatőleg a legtöbb hívás érkezik - amikor azokra valószínűleg a legnagyobb szükség volna.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.