Romániából kell nyári munkásokat toborozni a Balatonra

Rengeteg az üres állás a Balatonnál, még Romániában is próbálnak toborozni dolgozókat az idényre – írta a Világgazdaság.

  • MTI MTI
Romániából kell nyári munkásokat toborozni a Balatonra

„Kevés az idénymunkás, sok a betöltetlen álláshely, nagyon nehéz megfelelő, képzett munkaerőt találni" – idézi a lap a hétfői számában Hoffmann Henriket, a turizmus fejlesztésével foglalkozó Balatoni Regionális TDM Szövetség elnökét, aki szerint a főszezonban mindig is voltak nehézségek ezen a téren, de az idén már olyan szükségmegoldásokat kell választani, amilyeneket korábban soha.

Így például Romániában adtak fel hirdetéseket konyhai vagy recepciós állásra, de középiskolákból is toboroznak diákokat, akiket egy gyorstalpalón igyekeznek betanítani a munkára – tette hozzá a szakember.

ORFK / H. Szabó Sándor

A szállodák alapvetően a színvonal emelésében lennének érdekeltek, de szorult helyzetükben szinte már bárkit felvesznek, mert nem tudnak versenyezni az osztrák vagy az angol bérekkel, másrészt rengeteg a diplomás, és kevés a szakmunkás – fogalmazott.

„A főszezonban akár napi 12-14 órát is dolgoznak az emberek, ehhez képest a bruttó 100-150 ezer forinttal rendkívül alulfizetettek. Minimum duplázni kellene a bérüket, de a szállodák jövedelmezőségi szintje mellett ez elképzelhetetlen. A megoldás talán az ágazatot terhelő adók csökkentése lehet, amiből a béremelés is kigazdálkodható lenne” – vélekedett Hoffmann Henrik.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.